Hétfőtől visszatérnek a tévénézők mindennapjaiba a táskák és az Áll az alku. Gundel Takács Gábor a TV2 műsorával kapcsolatban a játékról, a kompromisszumokról és élete sorsszerűségéről beszélt.
Ha már Áll az alku. Ön például vásárláskor szokott alkudozni?
Az európai kultúrában ez nem megszokott, de Egyiptomban vagy éppen Jeruzsálemben kötelező. A bazárokban vagy az itthoni ócskapiacokon én is szoktam alkudozni.
És az életben hogy áll az alkuval?
Az életben kötött alkukat inkább kompromisszumnak szeretem hívni, ami nem egyszer egy probléma megoldását is jelenti. Ha megértjük egymás szempontjait és igazságait, az sokszor előreviszi az életünket is.
Játékos típusnak tartja magát?
Lottóztam, tippmixeztem is, de nem hiszek a szerencsejátékokban és talán mondhatom, hogy értek annyira a sporthoz, hogy tudjam, nem is igazán érdemes fogadni. Viszont a társas- és kártyajátékokat kifejezetten kedvelem. Vetélkedőt csak az tud jól vezetni, aki maga is szeret játszani és ismeri annak szépségeit.
Társasjátékozni családdal vagy barátokkal szokott?
Sajnos már ritkábban van rá lehetőségünk, mert a gyerekek már nagyok, de ha közösen nyaralunk, azért még le szoktunk ülni kártyázni, sőt olykor még a nagyszülők is csatlakoznak.
Hisz a sorsszerűségben?
Abszolút fatalista vagyok, az életemben mindig azok a feladatok és lehetőségek működtek, amiket maga az élet hozott. Amikor én adtam be műsorszinopszist, és találtam ki dolgokat, azokból nem lett siker. Abban hiszek, hogy ha az ember a lehetőségeket nem konvertálja át értékké, nem fog jönni a következő.
A műsorban van sorsszerűség?
Ez a játék nem igazán kiszámítható és túlságosan is véletlenszerű, ugyanakkor mégis van benne valami igazság. Mindig el lehet mondani, ha valaki jól játszott. Az esetek 90 százalékában mindenki annyit nyer, amennyit megérdemel, és ezt a játékosok is érzik.
Az Áll az alkuban feltűnik majd egy malac. Önnek van hasonló kabalája?
Kifejezetten egy kabalám nincs, az autómban van egy Szent Kristóf plakett (szerk.: Szent Kristóf az utazók védőszentje), ami anno az édesapám autójában volt, és édesanyámtól kaptam, de volt, hogy napokig nem volt az autómban, és attól sem jöttem frászba. Egyébként vonzódok mindenféle tárgyhoz, ez is apai örökségem.
Napi három adást vesznek fel és ilyenkor reggeltől estig dolgozik. A felesége hogyan tolerálja ezt?
Most már könnyebb, hiszen a gyerekeink már önjáróak, de amikor a srácok kicsik voltak, húzósabb volt és ő képviselte otthon az állandóságot. Az én életem mindig ilyen volt, de összességében nem dolgozom többet, mint bárki más, csak sokkal hektikusabb az életem. Szeretem, hogy csak akkor kell bemennem dolgozni, amikor van mit csinálni. Mi a párommal már ebbe nőttünk bele, a kapcsolatunk akkor kezdődött, amikor az én riporteri pályám, és együtt éltünk meg mindent.
