Celeb

Az Oscar-díj 7 legnagyobb vesztese

Bors

Létrehozva: 2018.03.04.

7. Alfred Hitchcock, 5 jelölés

A Vertigo, a Madarak, a Hátsó ablak és a Psycho – megannyi mestermű atyjaként, a horror műfajteremtőjeként Hitchcock sosem kapta meg a neki járó tiszteletet az Akadémiától. Ma is minden horrorfilm ősének számít a Psycho, de saját korában ezt nem így látták. Nem más vitte el 1961-ben a legjobb rendezői díjat Hitchcock orra elől, mint Federico Fellini az Édes életért. Ez még bocsánatos bűn, a többi aligha…

6. Leonardo DiCaprio, 6 jelölés

Már 20 évesen jelölték, 1994-ben. Azóta mindent bele­adott, hogy övé legyen az aranyszobor. Az Aviátor és a Véres gyémánt főszerepében is jó volt, de zsigerien zseniális alakítást a Wall Street farkasában nyújtott. A kényes ízlésű Akadémiának nem tetszett a dorbézoló bróker, a jelölés jelölés maradt. A visszatérőben 2016-ban úgy küzdött a medvével, mintha a szoborért tette volna.

5. Ennio Morricone, 6 jelölés

Ki hinné, hogy a Volt egyszer egy vadnyugat legendás dallamaiért nem kapta meg a legnagyobb elismerést az olasz zeneszerző? Sőt még csak nem is jelölték érte Oscar-díjra! Végül egy felejthető filmért, az Aljas nyolcasért kapott szobrot 2015-ban, amikor 87 éves volt, azaz az Oscarért folyó verseny eddigi legidősebb nyertese. A száznál is több művet jegyző maestrót nyilván nem vigasztalta a 2007-ben kapott életmű Oscarja.

4. Peter O'Toole, 8 jelölés

Gondolták volna, hogy az Arábiai Lawrence-szel világhírnevet elért brit színész, La Mancha egykori lovagja sosem kapott Oscart? Az Akadémia 2003-ban döntött úgy, hogy tiszteletbeli Oscarral honorálja, de az akkor 70 éves színész visszautasította: attól tartott, ez megpecsételi karrierje végét. Később elfogadta, de 2007-ben, legutoljára ismét „csak” jelölt lett. Hat év múlva elhunyt.

3. Martin Scorsese, 11 jelölés

Lehetne listavezető is, főleg, hogy filmjei összesen nyolcvanegy jelölést kaptak. A közönség már 1980-ban Oscarral jutalmazta volna a Dühöngő bikáért vagy a maffiamozik klasszikusának számító Nagymenőkért, de csak 2006-ban lett legjobb rendező A téglával. A kritikusok szerint persze csak kárpótlásul.

2. Roger Deakins, 14 jelölés

A 68 éves operatőr kiugró tehetségét már legendásan képtelen elismerni az Akadémia. Egy év alatt olykor három filmet is forgatott, de sosem ment a minőség rovására. Nevéhez fűződik a Remény rabjai és a Skyfall című James Bond-mozi lenyűgöző képi világa – amelyekért egyaránt jelölték –, és első jelölése, 1994 óta minden második évben biztos résztvevő az Oscaron, eddig üres kézzel ment haza. Vasárnap ő is izgulhat, új munkája, a Szárnyas fejvadász 2049 miatt.

1. Meryl Streep, 21 jelölés

Negyvenéves pályafutása alatt három szobrot is bezsebelt, de senkit nem jelöltek annyiszor, mint őt. Szinte nincs év 1978 óta, amikor ne lenne Oscar-esélyes. Első szobrait karrierje kezdetén kapta – így a Kramer kontra Kramerért –, de azután csak harminc évvel később ismerték el Margaret Thatcher megformálá­sáért. Bár sokak szerint a papi pedofíliát feldolgozó Kételyben nyújtotta messze legjobb alakítását apácaként, az ítészek nem így látták. Most újra izgulhat a Pentagon titkaiért.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek