Otthonában fogadott minket Törőcsik Mari húsvét napján. Kölnivel és locsolóverssel érkeztünk, de természetesen elsősorban arra voltunk kíváncsiak, hogyan tölti napjait a távoli Velemben.
Nem túlzás, az egész ország szorít Törőcsik Mari teljes felépüléséért. Hogy van most, hogy tölti a húsvétot? – ezekre a kérdésekre választ keresve utaztunk el a Nemzet Színészéhez, és nem utolsósorban azért, hogy meglocsoljuk. Két könyvvel, egy csokor sárga rózsával és egy neki írt verssel felszerelkezve indultunk a háromórás útra, az osztrák határ mellé, a festői Velembe. Nem tudhattuk, a művésznő fogad-e minket, mivel a látogatást meglepetésnek szántuk. Amikor a főutcán álló ház ajtaján kopogtattunk, idősebb úr nyitott ajtót.
– A művésznő még ágyban pihen. Dél körül szokott felkelni ebédelni. Kérem, jöjjenek vissza egy óra múlva, addigra már tudja önöket fogadni! – mondta a gondozó.
Kissé letörve várakoztunk, mert még mindig nem tudhattuk, bemehetünk-e locsolkodni. Szerencsére nem sokáig maradtunk kétségek között, félórával később a gondozó megjelent a kapuban, és jelzett: a művésznő készen áll a fogadásunkra. Már az ajtón belépve hallottuk Törőcsik Mari jellegzetes hangját, ahogy nappalijából átkiáltva köszönt minket. A kanapéján ült ölbe tett kézzel, mintha már régóta várná a vendégeit.
Ezzel a locsolóverssel köszöntöttük a művésznőt. Még szerkesztőségünk többi tagjának is meglepetés volt, hogy munkatársunk húsvéti verset fabrikált a találkozásra.
hogy láthassam őt akit egy ország szeret nagyon
Törőcsik Mari már nagyon mosolyog
mert tudja, hogy mindjárt locsolok
A rímek nem túl erősek, tudom
de remélem, azért tovább mondhatom
Körhintáznék önnel az északi fényben
hosszan nevetnénk az elmúlt 82 éven
Isten éltesse sokáig, ezt kívánja a Bors
és maradjon erős bármit hoz a sors!
Ódákat tudnék még önről zengeni
de már csak annyit kérdek: szabad-e locsolni?
– Jöjjenek be! Nézzék el, hogy nem tudom most állva fogadni önöket. Foglaljanak helyet. Látják, csak magukért szedtem össze ilyen hamar magam. Ritkán fogadok mostanában vendégeket, főleg újságírókat, még a barátaimnak sem nagyon nyilatkozom az állapotomról – mondta határozottan. Ekkor láttuk elérkezettnek a pillanatot a bejelentésre: a művésznőt most meglocsoljuk, mert esélyt sem szeretnénk adni arra, hogy idő előtt elhervadjon. Mosolyogva hallgatta végig a neki írt locsolóversünket, majd nevetve megengedte, hogy ráfújjuk a messziről hozott pacsulit.
– Nahát, ilyet sem hallottam még! Ezt maga írta nekem? Nagyon tetszik. Annak idején, amikor gimnazista voltam, nekünk is ki lett adva az egyik órán, hogy írjunk verset, de én két épkézláb sort nem tudtam összerakni, hogy az rímeljen is – merült emlékeibe Törőcsik. Hosszan mesélt a régi időkről, politikáról, sőt még egykori férje, Bodrogi Gyula is szóba került, de ezeket a történeteket nem a nyilvánosságnak szánta, egyszerűen csak jólesett felidéznie őket.
Természetesen Marika egészségi állapota is szóba került. Szemmel láthatóan jó kedélyű, és jó erőben van. Ezt maga is megerősítette.
– Annyi mindent írtak már rólam. Egyszer még azt is elhíresztelték, hogy meghaltam. Amióta kórházban voltam, folyton csak olyanokat hallok, hogy milyen rosszul vagyok. Ez nem igaz. Csak pihenek, jól érzem magam. Szeretnék egyszer végre valami biztatót is olvasni magamról! Csak a jóra kell figyelni. Na de most már elég volt! Menjenek, mert még mások is jönnek locsolkodni.
Igazi túlélő
