Gundel Takács Gábor a pénzről: Nincs havi fixem, de szabad vagyok

KérdezŐ címmel olyan kvízműsort vezet majd a Viasat 3-on, amiben nem kérdezhet. Kibírja?

Igen, ez lesz az első ilyen műsor, de szeretem, mert alapvetően kíváncsi vagyok. Új színt hoz, hogy a játékosok választják majd ki, ki kérdezzen tőlük.

Újabban blogger lett…

Belekeveredtem. Ez a fajta szabad újságírás hiányzott az életemből. Történik velem valami, leülök a gépemhez és megírhatom. Lényegesen hatékonyabb, mint ha könyvet írnék, sokkal több emberhez jutnak el a gondolataim. El lehet vele érni ötven-százezres olvasottságot.

Az is kiderült, hogy hívő.

Egyszer kérdezte valaki, mi ez a coming out? Nem érzem annak. Hívő ember vagyok, de nem akarok megtéríteni senkit. Nincs küldetéstudatom, hogy terjesszem a vallást. Nem hiszek abban, hogy bárkit meg lehet téríteni. Viszont: „élj úgy, hogy kérdezzenek róla!“. Mindenkinek az a dolga, hogy a lehető legjobban csinálja azt, amiben tehetséges, amit szeret, amiben kreatív. Hogy ez kihez jut el, az a többieken múlik. Csinálom, ahogyan tudom, és ha jól csinálom, akkor az igazi lesz. Az embe­rek hihetetlen érzékkel tesznek különbséget az igazi és a művi között.

Volt tapasztalása Istennel?

Nem egy csapásra, hanem felnőttkoromban, fokozatosan lettem elfogadó. Persze jártam hittanra, de hatvannégyben születtem, ezt abban a rendszerben annyira nem szerették. A családom római katolikus, én mégis református lettem. Alapve­tően protestáns mentalitású vagyok. Ne csináljunk semmit csak azért, mert azt mondták, úgy szokták. Csináljuk úgy, ahogy jónak gondoljuk. Szűrjük át magunkon, ha nem jó, dobjuk ki.

Csak volt egy pont, amikor igazán hinni kezdett?

Az első az volt, amikor szerettünk volna esküvőt. Római katolikus voltam, a feleségem református. A római katolikus pap azt mondta, nem ad minket össze. Akkor elmentünk Zalaegerszegre, Török Zoltán református lelkipásztorhoz. Beszélgettünk egy órát, majd azt mondta, rendben, összeadlak. Hát nem erről kéne szólnia? Nem mindegy, mi van bármilyen papíron? Nem az a fontos, hogy lelkileg alkalmas vagyok rá, oda tartozom? Ez erős élmény volt. Nem voltam gyakorló hívő, nem volt része az életemnek, de ez valamit elindított bennem.

Moderátora volt a Fábián Juli-emlékkoncertnek. Miért vállalta?

Julit hat éve ismertem meg, amikor A Dalban indultak Zoohackerrel. Imádtam. Miután meghalt, felhívtak, hogy szeretett, mindig szeretettel beszélt rólam. Emlegette, hogy szeretem a zenéjüket, biztos örülne, ha én lennék az emlékkoncert moderátora. Azonnal igent mondtam. Döbbenetes este volt, rengeteg zenésszel, nézővel, érzelmekkel. 

Van olyan, ami kimaradt a karrierjéből?

Nem, most jól vagyok. Amikor felmondtam az MTV-nél, nem tudtam, mi történik majd velem, aztán szépen lassan beindult az életem. Szabad­úszóként a magam ura vagyok. Mondhatom, hogy ezt szeretném, azt nem. Cserébe nem ketyeg minden hónap másodikán a fix fizetés a számlámon, de lett egy színes, forgatagos, nagyon szabad életem. A döntés a hitemet is próbára tette. Hittem abban, ha a jó isten becsuk egy ajtót, akkor kinyit egy másikat. De életemben először úgy kellett becsuknom egy ajtót, hogy nem tudtam, kinyílik-e egy másik. Figyelj, öreg, most hiszel ebben vagy sem? Tessék becsukni az ajtót! És persze végül kinyitott egy másikat, elindult az életem. Fatalista vagyok. Mindig az működött, amit elém hozott az élet, és semmi nem működött, amikor én adtam be szinopszist vagy bármilyen vackot. Azokból semmi nem lett. Vagy kudarc.

Mi lett kudarc?

Ami sorsszerű fejreállás volt, hogy belevágtunk egy étterembe. Csőd másfél év alatt. Szerencsére nem kellett túl sok tanulópénzt fizetni. Éreztem, hogy ezt egyszer ki kell próbálni, és megtettem. Legalább nem halok úgy meg, hogy jó életem volt, de kár, hogy azt nem próbáltam ki. Tudom, hol a helyem, a vendéglátásban vendég vagyok.

Mit próbálna még ki?

Nincs olyan. De jó volna megtanulni vitorlázni. Nem tudom, mióta tervezem, de esélytelen. Nincs annyi időm, és nincs vitorlásom. Van bakancslistám, amiből leginkább az utazás megoldható.

A gyerekek kirepültek?

Már dolgozik mind a három, most nyáron a kicsi is elköltözik. Ez az élet rendje. Büszke vagyok rájuk. A nagyfiam jogász, egy éve diplomázott, ügyvédjelölt. A lányom művészlélek, és százszázalékos matekérettségit írt. Elvégezte a szabad bölcsészt, most felvételizik művészetmenedzsmentre, és dolgozik is. A kicsiből futballista lett. Bemutatkozott idén az NB I-ben, védett három bajnokit és egy magyar kupameccset.

Ő arra volt kitalálva, hogy sportoló legyen, kétméteres és imádja. Mindhárom gyerek jó irányba halad. Talán a feleségemmel nem csináltuk rosszul. Figyeltük, miben tehetségesek, és arra tereltük őket. Így aztán egyik sem lett televíziós és fogorvos. Annál jobb nincs, mint amikor azt látod, hogy a gyereked boldog.

Hány éve házas?

Idén lesz huszonhetedik.

Szerelmes még?

Igen, de ennyi idő után ezt már nem szerelemnek hívják. Két ember között valami egészen erős, elválaszthatatlan kapocs alakul ki. Ha nem rivalizálnak, hanem erősítik egymást, valóban társak, akkor az olyan erős kötés, ami nem felcserélhető.

Zinedine Zidane kapcsán írt arról, hogy a csúcson kell abbahagyni.

Ebben hiszek. Látok sok ki­emelkedő tehetségű embert, aki öregkorára boldogtalan, mert nem tudja elengedni a sikereit. Könnyű most ezt mondanom, majd meglátjuk, ha eljön az az idő. Az az ars poeticám, hogy aki kíváncsi, az nem öregszik meg. Kíváncsi pali vagyok.