Sose halunk meg, vagy talán mégis? A legendás film alkotói közül már legalább negyvenen elhunytak, a főszereplő is gondol a halálra. Hetvenöt évesen önéletrajzi kötete jelent meg.
Nem bánt meg semmit, mert igyekezett úgy élni, hogy ne bántson meg senkit és ne tartson haragot. Koltai Róbert 75 évesen ragadott tollat, hogy megírja önéletrajzi könyvét. A Sose halok meg? azonban ennél sokkal több: olyan legendás filmek kulisszái mögé is betekintést enged, mint a Sose halunk meg, a Csocsó, a Szamba vagy a Világszám. És előkerülnek színházi, magánéleti események is.
– Minden akkor születik meg, amikor kell. Írhattam volna öt- vagy harmincéves koromban is. De tény, hogy ez a szám már elég jelentős ahhoz, hogy az ember megálljon és visszaemlékezzen. A könyv egyáltalán nem ad, és nem is tud teljes képet adni. Nem is a kronológián van a hangsúly, hanem az életem fontosabb eseményein. Annyi minden történt velem, hogy könyv legyen belőle. A filmjeimet például összesen 2,3 millióan nézték meg csak a mozikban. A közönség is megérdemli ezeket a történeteket – kezdte a könyv kapcsán Koltai, aki a írás közben számot is vetett eddigi életével. Ugyanolyan büszke A miniszter félrelép című filmre, maradandónak mégis a fent említett négyet tartja.
– A komédiákba is mindig megpróbáltam belecsempészni a drámát, a megrendülést, akár a könnyet. Réges-régi tény, hogy az igazi komikusok mind nagy drámai színészek. Ugyanakkor voltam Illetékes elvtárs, amikor Arthur Miller darabját, Az ügynök halálát játszottam, ami a világ egyik legnagyobb drámája. Fontos a teljesség az életemben, aki nem tud szívből nevetni, nincs humora, szerintem már-már olyan, mint egy testi fogyatékosság – folytatta Koltai.
A Jászai Mari-díjas érdemes művésznek bakancslistája ugyan nincs, mert mint mondja, olyan boldog és gazdag életet él, hogy erre nincs szüksége, a halálról azonban már gondolkodott.
– Minden ember gondol a halálra, bármilyen korban, így én is. A Sose halunk meg stábjából, teljes paradoxon, de például már harmincöt-negyven ember nem él. Gondolni gondolok rá, de úgy vagyok vele, mint apukám, aki 87 éves korában hunyt el. Mint sportvezető sokszor mondta, hogy „lassan ezek már az utolsó futamok, de azért még próbálok egy darabig taccsra játszani, ameddig lehet”. De nem gondolok sokat erre, inkább arra, mennyire frissen, ruganyosan mozgok a színpadon, mennyire jólesik, ha egy poén bejön, vagy egy nagy csönd születik, ha arra van szükség. Igazából a játék tart fitten – magyarázta a színész.
