<p>Hatalmas tömeg vett végső búcsút a legendás énekestől, akinek a temetését – ahogy az életét is – számos vidám pillanat tarkította. Koós János sírba helyezése után azonban az özvegye összeomlott. </p>
„Még a nap is kisütött neki!” – mondta egy virágszálat szorongató idős hölgy a Farkasréti temető ravatalozójának ajtajában, ahonnan halk zene szűrődött ki. Ide nem engedtek be senkit, a család szűk körben akarta az utolsó perceket együtt tölteni az elhunyttal. Koós János temetésére nagy erőkkel készült a temetkezési vállalat – joggal –, mert mindenki biztos volt benne, hogy a legendás énekest sokan szeretnék majd utolsó útjára kísérni. Janit mindenki szerette, rendkívül kedves, barátságos természete volt, ő mindenkinek egy kicsit a barátja volt, még annak is, aki az életben csak egyszer fogott kezet vele, harminc évvel ezelőtt.
A várakozásoknak megfelelően érkezett is a tömeg, az emberek a kezükben egy szál virággal vettek végső búcsút a népszerű nevettetőtől. A program a tervezetthez képest egyórás csúszással kezdődött, de egyetlen méltatlankodó hangot sem lehetett hallani. Aztán felhangzott Verebes István búcsúlevele Szerednyey Béla tolmácsolásában:
„Ha valaki felett sok szomorú arc összegyűljön, az egyértelműen nem Janié kell, hogy legyen. Janit talán a szülei, vagy Saci (az özvegye) láthatta lehangoltnak, de más nem, talán még a gyermekei, Réka és Gergő sem soha. Ha valakinek igazi sajátja volt a töretlen életkedv, a valójából keletkező őszinte vidámság, a létezés megszállott szeretete, az ő volt. Mindenki Koós Janija. Így hát ismeretében okafogyott, hogy a gyász teljes erejével erőt vegyen rajtunk, mert az neki nem nagyon tetszene. Koós Jani boldogságra termett, hogy boldogságot térítsen a dalaival, a humorával, felszabadult barátkozásával, mindennapi, mindenpercnyi jelenlétével.
(...) Elgondolva, hogy már soha többé nem találkozom vele, az jut eszembe, hogy nagyon illetlen volt a végzet, amikor vele kikezdett. És arra is gondolok, hogy hiába kezdett ki vele, mert a földi létének erős és derűs nyomatéka itt van velünk, bennünk. És róla szólva, rá emlékezve ez nem más, mint a mosoly, ami megakasztja a könnyeinket.”
A beszédet követően a gyászolók a végső nyughelyére kísérték az énekest, a tömegben ott volt többek között Juszt László, Fásy Ádám, a Zámbó testvérek, Zalatnay Cini, Csongrádi Kata és még nagyon sokan mások, jellemzően civilek. Koós János koporsóját a Farkasréti temető művészparcellájában helyezték el.
A részvétnyilvánítások közben szomorú jelenetre lettünk figyelmesek: János özvegye, Dékány Sarolta lelkileg összeomlott, csak néhány emberrel volt képes kezet fogni – pedig kígyózó sorban álltak az emberek – a fia kísérte ki a sírhant mellől a műútra, és meg sem várva a család többi tagját, a kocsihoz vezette.
A kijárathoz vezető úton a gyászolók Koós Jánosra emlékeztek, régi sztorikat meséltek egymásnak. Az egyik középkorú nő azt mondta: Az esküvőmön ott volt Jani. Több száz fotóm van róla. Életem legszebb napja volt. De nem a férjem miatt...
Legendák búcsúztatták a legendát
