Celeb

Halálbüntetés vár a rapperre, aki azt énekelve futott be: Gyilkosságra gondolok

Bors

Létrehozva: 2019.04.23.

Akár halálra is ítélhetik azt a fiatal amerikai rappert, aki különös kegyetlenséggel végezte ki két barátját, majd a hidegvérű gyilkosság nyomait úgy manipulálta, hogy úgy tűnjön: az áldozatok egy utcai lövöldözésben vesztették életüket.

Az YNW Melly művésznevű, 19 éves Jamell Demonst még februárban tartóztatták le a szintén 19 éves Christopher Thomas Jr. és a 21 éves Anthony Williams megölése kapcsán. A rapper tagadta az ellene felhozott vádakat, ám a Page Six birtokába jutott bírósági dokumentumok szerint a floridai ügyész halálbüntetést kér a nyereségvágyból elkövetett gyilkosságok végrehajtójára.

YNW Melly, aki Kanye Westtel is dolgozott már korábban, a Murder on My Mind (Gyilkosságra gondolok) című dallal lett egy csapásra híres 2017 tavaszán. A sláger platina lett, emellett számos nemzetközi listán is előkelő helyen végzett. Sajnos azonban nagyon úgy tűnik, YNW Melly számára a gengszer életforma nem csak a dalszövegekben létezett, de a való életben is.

Noha az előadó jelenleg kettős gyilkosság miatt várja a tárgyalását, egy másik gyilkossági ügyben, egy seriffhelyettes 2017-es megölésénél is felmerült a neve, mint gyanúsított. Annál a gyilkosságnál egyébként ugyanaz a Cortlen Henry lehetett a tettestársa, aki barátait barátai lelövése után is riasztott, hogy tüntessék el a gyilkosság nyomait.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek