Bánfalvy Ágnes nevét törölték az Abigél stáblistájáról - interjú

Legutóbb az amerikai A kém, aki dobott engem moziban láttam Mila Kunissal és Kate McKinnonnal.

Annyira édesek voltak. Az amerikai sztároknak nincsenek allűrjeik, nem megjátszósak. Szeretem a filmeket. Óriási szerencsém volt, már másod­éves főiskolásként engedéllyel játszhattam egy német kooprodukcióban. Onnantól mindig forgattam.

Miért ön? Annyira szép volt?

Nem kellett szépnek lennem, falusi lányt játszottam, nem úgy, mint Godardnál, ahol amerikai modellt. Azt mondták, szeret a kamera. Otthonosan mozogtam előtte. A színművészetin első év végén két vizsgafilmben voltam főszereplő. Aztán jött az Oscar-díjas Mephisto, ahová Szabó István hívott Angelika szerepére. Valahogy így. Mindig, minden megtalált.

Hogy került Párizsba?

Jean-Luc Godard castingolt a Passionhoz. Ő érdekes, fura emberekkel szeret dolgozni. A próbafelvétel után a saját genfi stúdiójába hívta a színészeket még egy próbára. A Pesti Színházban egy francia lányt játszottam, két dalt kellett énekelnem franciául. Egy francia színésznő, aki Pesten lakott, megtanította. Csak ezt a két dalt tudtam. Godard azt nézte, hogy működöm a férjemet játszó olasz színésszel. A próbafelvétel után hiányérzetem támadt, és elénekeltem a két francia dalt. A stáb fetrengett a röhögéstől, Godard beesett a kamera mögé és azt mondta: „a magyarnak duplájára emelem a gázsiját”.

Történt ott még valami?

Volt ott egy francia színésznő, aki az egyik jelenethez elkért egy ballonkabátot, ami le volt dobva a zongorára. Csak meg akarta fogni. A másik színésznő, akié a kabát volt, azt mondta, hogy nem adja oda. Godard odalépett: te nem adod oda egy kolléganődnek egy jelenetre a ballonodat? Nem, az az enyém – válaszolta. Erre Godard azt mondta: rendben, kifizetem a gázsid, megveszem a repülőjegyed, és köszönöm, most menj el! Akkor láttuk, ő egy komoly, jó ember. Csodálatos csapat volt, Michel Piccoli, Hanna Schygulla, Isabelle Huppert. A Genfi-tó partján éltünk két hónapig, aztán Párizsban hármat. Csodás volt.

Páratlan abban az időben.

Hogy egyáltalán szóba álltak velem, annak köszönhettem, hogy akkor nyert Oscart a Mephisto. Ez sokat jelentett. Amerikában is így kerülhettem az egyik legjobb ügynökséghez.

Mesélne a Mephistóról is?

A színésznő, akit Szabó István akart, gyermeket várt, be kellett ugrani a helyére. Így lettem Angelika. A Szerelmesfilm volt a kedvencem Halász Jutkával és Bálint Andrással. Annyira tetszett, amikor a végén közelibe mondják egymásnak a leveleket, hogy kérdeztem Istvánt, lehetne így? Próbáljuk ki – válaszolta. Ritka, hogy egy kezdő kis színésznő mond egy ötletet, és a rendező elfogadja. Másnap felvettük, csak annyit mondott: ennyi. Az operatőr, Koltay Lajos kérdezte: még egyszer? Mire Pista: megvolt! Óriási siker, hogy elsőre elfogadta. Neki mindegy volt, hogy ki hány éves, mit csinál, odafigyelt rá. Örültem, hogy ott szuszoghattam köztük. Rettentő nagy szerencsém volt. Bár Garas Dezső azt mondta, mi csináljuk a szerencsénket.

Hogy került Amerikába?

Párizsból megpályáztam egy ösztöndíjat a Columbia Egyetemen. Pedig Godard kérte, maradjak Párizsban, azt állította, ott nagy sztár lehetnék. De akkor ezt nem fogtam fel, annyira akartam menni. New Yorkban angol és rendező, forgatókönyvíró szakra jártam. Rettentően boldog, büszke, huszonhét éves egyetemista lettem. A filmszakon megtudták, hogy színésznő vagyok, ezért az összes vizsgafilmbe hívtak játszani. Segítettünk egymásnak. Két év után átköltöztem Los Angelesbe, és a UCLA-n folytattam úgy, hogy közben tanítottam is a CSULA egyetemen színészetet. De akkor már rendeztem, játszottam is. Az egyetem kiváló közeg volt ahhoz, hogy ne legyek elhagyatott, és legyenek barátaim, munkám.

Abban az időben ön disszidált.

Párizsba engedtek, akkor nem voltam szökésben. Egy év fizetés nélkülit kaptam a filmgyártól. Amikor New Yorkba mentem, az számított disszidálásnak. Tizenegy évet töltöttem ott. Sokáig nem értettem, miért hívnak itthon Torma Piroskának. Hát azért, mert miután kimentem, törölték a stáblistáról a nevem. Levették. Torma Piroska mellett nincs ott a nevem. Csoda, hogy megmaradtam az embe­reknek. Az Abigélnek, Szabó Magdának, Zsurzs Évának millió dolgot köszönhetek. Köztük, hogy tizenegy év után sem felejtettek el. Ez maga a csoda. Az Abigél varázsa döbbenetes.

Meséljen az Amerikai rapszódiáról!

Scarlett Johansson, Nastassja Kinski, Tony Goldwyn, a Metro Goldwyn Mayer unoka és én vagyunk a család. Scarlett az unokám. Meghitt volt a forgatás, tényleg úgy voltunk együtt, mint egy család. Először a nevelőanya lettem volna, de a producer azt mondta, nagyon fontos, hogy a nőben, aki megmenti az unokáját, legyen kurázsi. Valahol azt írták, Bánfalvy Ági hátára veszi a Földet. Dicsértek. Szerettem, mert játszom benne fiatalon, középkorúan, és amikor nagyi vagyok. A forgatás végén Scarlettől kaptam egy sálat. Az anyukája mesélte, hogy mindenáron akart nekem valami emléket adni, és vették ezt a sálat. Nem édes?

Miért jött haza?

Márton András hazahívott 1991-ben, az induló Merlin Színházba, hogy főszerepet játsszak angol nyelven, Londonból szerződtetett angol színészekkel. Egyfolytában nemet mondtam, de nem vette tudomásul. Egyszer csak azt vettem észre, hogy ott vagyok egy sajtótájékoztató közepén, újságírók, angol színészek közt. Itt ragadtam. A bemutató után a két angol színésszel lementünk „szakmai” ügyből a Piafba. Ott találkoztam Horváth Csabával, aki huszonnyolc éve a férjem. Bár rendező, de nem látta az Abigélt, fogalma nem volt, ki Torma Piroska, hogy ki vagyok. Beszélgettünk, beszélgettünk, egyszer csak elindult, és mintha ötven éve ismernénk egymást, visszaszólt: Ági, gyere már! Húzott a kezemnél fogva, én meg nem hittem el. Ki ez az ember? Azóta együtt vagyunk. Egy kicsit jöttünk, mentünk Amerika és Magyarország közt, majd terhes lettem. Jött a nagy boldogság, Olivér. Itt ragadtam. Akkor kezdtek itthon forgatni amerikai filmeket, és fantasztikus szerepeket kaptam. Semmit nem bánok. Hihetetlen, hogy a jó isten mennyire szeret engem.