Celeb

Ördög Nóra már nem tervez előre

Fái

Létrehozva: 2019.06.08.

Ördög Nóra és Joshi Bharat a FEM3 kamerái előtt beszélgettek, amire az indiai jós már régóta várt.

– Nóri őszinte, előre megmondta: nincs tabu téma. Tetszik a hozzáállása az élethez. Olyan lány, aki mindent előre megtervez, de tud váltani. Például mikor jött az igaz szerelem, Nánási Pál személyében, ki tudott lépni az akkori házasságából – mondta a Borsnak Joshi.

– Szeretek mindent előre megtervezni, és bosszant, ha a dolgok mégsem úgy alakulnak – erősítette meg Joshi véleményét Nóri a műsorban. – Ebből a szempontból nagyon sokat puhítottak rajtam a gyerekek, mert velük lehet tervezni, de felesleges, végül semmi sem úgy alakul. De még mindig nem tudtam ezt a kontrollmániát teljesen elengedni. Hiszek abban, ha az ember valamit tesz, csinál, dolgozik érte, akkor annak van következménye, eredménye, akkor az megtörténik. Ha ez tőlem teljesen függetlenül zajlik, akkor azt nehezen viselem. Az első ütközési pont Mici születése kapcsán jött el. Fel kellett dolgoznom, hogy az nem úgy van, hogy kitaláltam, gyerekünk lesz, és akkor az megtörténik. Mert van egy csomó kiszámíthatatlan tényező, amire nem tudok hatással lenni. Talán akkor fogant meg Mici, amikor egy csomó ilyen dolgot el tudtam engedni.

Természetesen ma már az ilyen esetekre is van forgatókönyv Nóri fejében. Belátja, van az a pont, amikor át kell adnia az irányítást valaki másnak.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek