Palik Laci a családját választotta a halál helyett - interjú

Mi az, ami nagyon tetszik és mi az, amit egyáltalán nem tud megszokni Dominikán?

A múlt évem egy jó részét, az ideit meg eddig Dominikán töltöttem. Amit a legjobban szeretek, talán nem meglepetés, az az időjárás. A másik pedig a domini­kaiak kedvessége. Talán a jó időtől is, de itt elképesztően jó hangulatúak az embe­rek. Nem gazdag az ország, sokan szegénységben élnek, de ez nem befolyásolja a hangulatukat. És hát visszatérve ide, nem egy, nem két ismerőssel, mondhatni, baráttal találkoztam, ami szintén nagyon jó érzés volt.

Negatív része nincs is a dolognak?

Nincs. Imádom a munkámat, szeretem azt, amit csinálok, kitűnő emberekkel, nagyon jó kollégákkal vagyok körülvéve, és itt lehetőségünk van az elmélyült alkotómunkára.

Az akklimatizáció sem okozott gondot?

Évtizedek óta egy hol itt, hol ott vagyok életmódot folytatok, és éppen ezért soha nem élem meg sokknak, amikor földrészt, klímát váltok. Az igazság az, hogy van egy trükköm, és ez a napi sport. Három éve benne vagyok egy magam által kijelölt emberkísérletben, aminek én vagyok a főszereplője, ami nem más, mint hogy nem telhet el úgy 24 óra, hogy valamit ne sportoljak. Ezt három éve képes vagyok tartani, akkor is, ha dolgozom, akkor is, ha tengerentúlra repülök, ez csak elhatározás kérdése. És mindig minden ilyen helyzetben rájövök arra, hogy ez számomra életmentő tud lenni.

Hogyan telik egy napja Dominikán?

Felkelek, elmegyek futni, összepakolok arra a napra és utána felkerekedek és a kollégáimmal együtt megérkezünk az adott napi versenypályához. A versenyzők lefutják a versenyt, amit leforgatunk és ezt követően jönnek a megbeszélé­seink, a napi tapasztalatokat és az ezt követő nap feladatait rakjuk össze. Minden egyes kérdésre próbálunk választ adni előre, ami felvetődhet. Ezek után gyors vacsora és gyors alvás következik, mert aztán nagyon hamar jön a másnap reggel. Néha akad egy pihenőnapunk, de nem esik jól. Ez picit olyan, mint a vizsgaidőszak vége, amikor az utolsó vizsgát is behúzza az ember, akkor fura a másnap reggel, hogy nem kell újabb száz oldalakat olvasni, nincs vizsgastressz. Itt szerintem mi mindannyian így vagyunk a pihenőnapokkal is. Ugyanis dolgozni jöttünk és nem nyaralni, ezért aztán ez a ritmus hozzá tartozik ahhoz a feladathoz, amit vállaltunk.

Hatalmas szerelem volt a Dakar az életében. Miért hagyta abba az autóversenyzést?

Valóban egy hatalmas szerelmem volt az autóversenyzés. De eljött az a gyönyörű kor, konkrétan ötvenéves korom tájékán, amikor ösztönösen feltettem magamnak a kérdést, hogy meddig lehet ezt még eredményesen csinálni. Eredménytelenül nem szerettem volna, ez volt az egyik része. A másik része, hogy akkortájt született meg a harmadik gyermekem, Vince kisfiam. Azt éreztem, hogy van három gyerekem és azt a három gyereket fel kell nevelni, el kell kísérni. Imádom, amit csinálok, imádok autóversenyezni, imádok hétről hétre különböző versenysorozatokban küzdeni, rohanni körbe a világon. De elkezdtem azon is gondolkodni, amin előtte soha, hogy mi történik, ha nagyon összetöröm magam. Az autóversenyzéssel ugyanis vele jár, hogy az ember néha elesik. Korábban soha nem fordult meg a fejemben ez a gondolat, és hogy emiatt elvegyem a gázról a lábam. Amikor ez először megjelent a fejemben, azt nem tudtam eldönteni, hogy ez lassítani fog-e. Ha egy autóversenyzőt valami lassít, az már rossz, akkor kell abbahagyni. Döntöttem, hála istennek, és akkor tudtam lelépni erről a színpadról, amikor úgy éreztem, hatékony vagyok. Nem volt könnyű, mert három évig sóvárogtam, fájdalommal teli arccal, titkon néztem a versenysorozatok eredményeit, és lejátszottam a fejemben, hogy mi lenne, ha ott lennék. Ma is követem a Dakar rali eseményeit, de már tompult a hiányérzet. Viszont és ez kapcsolódik az Exatlonhoz: az Exatlon egy nem várt része lett az életemnek. Sok barátom kérdezett a műsorról, s nekik is mondtam, hogy ez nagyon váratlanul feljött a második helyre a Dakar mögé, de már az is lehet, hogy döntetlenre állnak. 

A Dakar elég veszélyes, emberáldozatokkal is jár. Ezt ott hogyan élte meg? 

Az autósport veszélyes, ezt minden versenyző tudja, mérlegeli a kockázatot és döntést hoz, hogy csinálja vagy nem. Viszont, ha döntött, onnantól egy valami biztos, nem szabad hagyni, hogy megosztódjon a figyelem. A Dakar extrán veszélyes, sajnos sok versenytársamnak a tragédiáját kellett végignéznem a sok év alatt. Rendkívül megrázó este a táborban ott állni és egyperces néma gyásszal emlékezni arra, aki reggel még velünk volt. Viszont az ember megtanulja, mert meg kell tanulnia, hogy másnap, amikor a pályára odaér és ott áll a rajtnál, akkor semmi más ne számítson, csak a következő mozdulat. Abban a pillanatban, ha az ember hagyja beszűrődni a külső körülményeket, akkor nagy a veszélye annak, hogy holnap este ő érte fognak vigyázzba állni a táborban. Tehát ezt mindannyian megtanuljuk ebben a folyamatban, aki nem tudja kizárni, annak nem szabad folytatni. Mert, ha ez benne marad az emberben a következő nap, az elképesztő veszélyeket rejt nemcsak ránézve, hanem a versenytársak­ra is. 

Az Exatlon nem olyan extrém, mint a Dakar, de azért kihívásokat tartogat. Mit tanított önnek?

A Dakar és az Exatlon között van egy nagyon fontos hasonlóság, mindkettő sorozatterhelés, mindkettő maratoni versenysorozat. Ebből a szempontból a lelkülete, a belvilága nagyon hasonlít ennek a két dolognak egymáshoz. Egy idő után látván a napi harcukat, küzdelmüket az atlétáknak, akik az Exatlonban versenyeznek, először tisztelni kezdtem őket, mert tudom, min mennek keresztül. Tudom, hogy fáj egy idő után minden, tudom, hogy fáj a vereség, tudom, milyen nehéz győzelmi helyzetből kikapni, és hogy milyen nehéz felkapaszkodni és újra nyerni. Ezek a harcosok ezt napról napra képesek megcsinálni. Tehát furcsa módon a tisztelet jelenik meg, aztán a tisztelet elkezd átfordulni. Az első versenysorozatnál kezdtem el érezni, hogy külön-külön és együtt én az összes versenyzőt megszerettem, és mindegyiküket magamhoz ölelném és bátorítanám. Mondom ezt dacára annak, hogy én mindig középen maradok úgymond, mert ez a feladatom, hisz a verseny a legfontosabb, ezt a szabályt semmi sem írhatja felül: Nyerjen a jobb!