Vasárnaponként újra zsűriszékben szórakoztat a műsorvezető, akinek mosolya mögött a Bors megtudta: nagy fájdalom lapul. Két évtized után gyermekei nemrég elhagyták a szülői házat, amit nehezen tud feldolgozni.
Forrás: Knap Zoltán
Négy év kihagyás után újra egy tévés show ítésze. Hiányzott a zsűrizés?
Valóban régen nem tévéztem már, talán a Sztárban sztár volt az utolsó, de hogy őszinte legyek, nem a műsor vagy a zsűriszék miatt mondtam igent a felkérésre. Én igazából a Nicsak, ki vagyok? produkcióját amolyan búcsúprojektnek szánom. Az évek során nagyon megszerettem a kollégákat, a stábot, és még egyszer, utoljára át akartam velük élni a közös munka örömeit.
Ne ijesztegessen! Beteg, vagy netán külföldre költözik?
Egyik sem. De úgy látom, változnak a televíziós szokások, és alig van már fiatal, aki tévét néz. Ezért is mentem át egy ideje a legnagyobb videómegosztó oldalra, ahol a műsorom, a Dalfutár nézettsége vetekszik ezeknek a tévés produkcióknak a nézettségével. Szóval, én továbbra is tévéműsort csinálok, csak épp az internetre, ami mellett egyre aktívabban szeretnék producerként tevékenykedni. Ennyiben értem úgy, hogy búcsúprojekt.
Mit gondol, mi lenne a megoldás a tévéknek?
Rá kellene jönni, hogy vannak olyan különleges magyar tartalmak, saját fejlesztésű ötletek, amelyekből lehetne több, és nem a levetett amerikai verziókat kéne erőltetni, a magyar kreativitás ugyanis határtalan, és sok mindenre képes. A tévének pedig mindig is lesz egy olyan egyedi közösség- és kultúrateremtő ereje, ha úgy tetszik, varázsa, amely által helye van a világban, csak alakítani kell rajta.
Úgy érzem, elég tudatos. Sikerült ebből az eltökéltségből a gyermekeinek is átadni?
Hogyne. A 21 éves lányom és a 19 éves fiam is sikeres sportoló. Mindent a saját céltudatosságuknak köszönhetnek, és én nagyon büszke vagyok rájuk. 12-13 éves koruktól tisztán látják, hogy a sport az életük, én pedig azt, hogy bár tipikus kamasz volt mindkettő, ha a röpiedzésekről volt szó, az mindig, minden körülmények közt prioritás volt számukra, és én apaként nagyon tisztelem, támogatom az elhivatottságukat.
Még együtt élnek, vagy Aliz és Artúr már kirepült a családi fészekből?
Pont aktuális kérdés, novemberben költöztek el. Mindkettő önálló életet kezdett, most rendezgetjük a lakásaikat. Egyébként ez is összefüggésben áll azzal, hogy elvállaltam a tévéműsort, nincs ezen mit szégyellni: nincs üzleti birodalmam, nekem mennem kell, és fellépnem, hogy pénzt kapjak, amiből segíthetem a gyerekeimet.
És hogy éli meg azt a változást, hogy már nem önnel laknak?
Rosszul. Megvisel, és szoknom kell még ezt az új felállást, hogy elköltöztek, mert én nagyon szerettem azt a húsz évet, amit velük töltöttem. Nagyon megéltem, nagyon jó volt, mindeközben azt is tudom, hogy ez az élet rendje, hogy kiröpülnek, és örülök is, hogy nem lógnak a szüleiken, és igényük van az önállósodásra, de közben nagyon hiányoznak. Úgyhogy amikor lehet, elcsípem őket, megyek a meccseikre, és persze mindennap beszélünk.
Így, túl az ötvenen vágyik a nagypapaságra, vagy még korainak tartja?
Én nagyon el tudnám képzelni, akár holnap is. Mondtam is már a lányomnak, hogy nagyon várom, de hamar lezárta a sztorit azzal, hogy ezt azért bízzam rá.
