Celeb

Vivien klónjába zúgott bele Fecsó

Bors

Létrehozva: 2020.12.16.

Néhány hónapja még azt nyilatkozta, élvezi a szabadságot, hogy szingliként senkinek sem kell elszámolnia, merre jár éppen. Most azonban eltalálta Ámor nyila Szegedi Ferencet, akinek szinte kísértetiesen hasonló karakterű hölgyek jönnek be.

Vivien klónjába zúgott bele Fecsó

Fecsó még a tavaszi karantén alatt vált el Vasvári Vivientől, akivel egy év házasság után úgy döntöttek, nem folytatják. Nyáron belebonyolódott egy rövid románcba, amelynek hamar vége is szakadt, ősszel már a boldog szingli életről áradozott a népszerű vállalkozó. A tél újabb fordulatot hozott: úgy tűnik, rátalált a nagy őre.

Alig pár hete lobbant fel a szerelem lángja Fecsó és a modell Bea között,

ezért a pár egyelőre nem gondolkodik azon, mi lesz a jövőben, csak élvezi a románcot.

– Csak úgy jött, megláttuk egymást, és szép lassan alakult kettőnk között a szerelem. A karantén, úgy látszik, ezt váltotta ki belőlem, most nem tudtam ellenállni, beleszerelmesedtem – meséli boldogan a lapunknak a bohém üzletember, akinek szerelmi élete úgy változik, mint az évszakok a Kárpát-medencében, egy dolog azonban állandó:

modellszépségű barátnői úgy hasonlítanak egymásra, mintha testvérek lennének:

dús keblek és ajkak, darázsderék – a leírás éppúgy illik Beára, mint Vasvári Vivienre

– Ez a típus a zsánerem, lehet a keresztem is, de nem tudok, és nem is akarok ezen változtatni. Élvezem, ami most van, és boldog vagyok – kommentálja Fecsó. – Még nem tudjuk, együtt töltjük-e az ünnepeket. Majd kiderül, még friss a kapcsolat, szóval szépen alakul, de örülök, hogy ő van most az életemben – teszi hozzá a szokásos lazasággal Fecsó.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek