Celeb

A világ számos helyén megjelenik az új Omega album

Bors

Létrehozva: 2021.01.17.

Kóbor János azt mondta, hogy Benkő László és Mihály Tamás halála után is folytatják a munkát.

A világ számos helyén megjelenik az új Omega album

Hosszú interjút adott az Indexnek Kóbor János és az Omega együttes alapító énekese, Molnár György azzal kapcsolatban, hogy milyen terveik vannak az 1962-ben alakult zenekarnak azok után, hogy a tavalyi évben két ikonikus zenésztársukat is elvesztették.

Mint arról a Ripost elsőként beszámolt, Kóbor meggondolta magát, mégis folytatja a zenekar a működését, annak ellenére is, hogy két hónapja még azt mondta: a koronavírus megölte az Omegát.

– A sorsunk megpecsételődött, az Omegát végleg megölte a koronavírus. Már nyáron is nagyon tartottam ettől a második hullámtól, sajnos az aggodalmam nem volt alaptalan. A mi esetünkben azért rosszabbak a dolgok, mert egy hatvan­éves zenekarról van szó, bőven hetven év feletti tagokkal. Egy év nekünk már nem ugyanaz, mint egy fiatalabb művésznek. 

A zenész ma már úgy érzi, van még a csapatban annyi, hogy nemzetközi piacra dobják a most elkészült albumukat.

Február végéig le kell adnunk a végleges anyagot a nemzetközi kiadványunkhoz. A Testamentum című lemez anyagáról, ami magyarul megjelent már, de az nem a végleges változat. A teljes Testamentum megjelenése valamikor áprilisban lenne a világ minden táján. Majd hozzátette még:

Azért sürgettük a megjelenését, mert Benkő Laci nagyon várta már, hogy kézbe foghassa. Ez is a sors: egy nappal a halála után érkeztek meg Németországból a CD-k.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek