Évek óta az Exatlon bűvöletében él. Amikor Dominikán forgat, a Bajnokok és a Kihívók a családja. Palik László a versennyel kel és fekszik, mégsem panaszkodik, mert úgy érzi, ez a műsor a televíziózás csúcsa. Palik László Dominikán adott exkluzív interjút a Borsnak.
Forrás: TV2
Közeledünk az Exatlon harmadik évadának végéhez. Hogy van?
– Az elmúlt két és fél évem az Exatlonról szól, ezt élem meg reggeltől estig. Ha Dominikán vagyok, készítjük a műsort, ha pedig otthon vagyok, előkészítjük. Két és fél éve nem jöttem ki ebből a körforgásból.
Interjú előtt azt mondta, hogy mániákusan szerelmes ebbe a formátumba. Mi fogta meg a műsorban?
– Ez nem egy tévéműsor, annál sokkal több. Olyasmi, amit senki nem remélt ettől. Ez talán a mai tévés piacon a legfontosabb közszolgálati termék. Gyerekek, felnövekvő fiatalok nagyon nagy számban nézik, akik egyébként nem tévéznek. Olyan nagyon egyszerű üzeneteket hordoz, amelyeket egyébként csak didaktikusan tudnánk eljuttatni emberekhez. Ezeket az üzeneteket divatossá tenni szinte lehetetlen. De amikor a férfi és a női győztes magasba emeli a trófeát, azt üzeni, hogy ha nagyon akarsz valamit, ha sokat dolgozol érte, ha sziklaszilárd a jellemed, és végigcsinálod, akkor meg tudod valósítani az álmodat. Ha ezt a mondatot elmondom valakinek, az patetikus, unalmas, közhelyes, az Exatlon elmondja helyettem. Szerintem ez a szakmánk csúcsa: miközben szórakoztatsz, adsz valami nagyon fontos pluszt.
Mindennap hajnali negyed négykor kel, feszes a napirendje. Hogyan kapcsolódik ki?
– Alkotótársaimnak, a stábnak és nekem az elmúlt öt hónapban nem volt szünnapunk, viszont állandóan sakkozunk az alvási időnkkel. De nincs is rá szükségünk, mert ebből a „flow”-ból nem tudunk és nem is akarunk kilépni menet közben. Június 7-től, majd ha az utolsó adás lemegy, ha megkaptam az utolsó nézettségi adatokat, nekünk akkor záródik le az Exatlon harmadik szezonja. Utána egy-két hét teljes csendre van szükségem, szó szerint. Majd csak bután nézek ki a fejemből, mert egy ilyen öt hónapban nagyon sok a hang, a sajátunk, a forgatás, a külvilág hangjai. Utána kell egy-két hét, hogy leálljunk, mert ez egyfajta függőség.
A koronavírus miatt egy évig nem voltak sportversenyek, elmaradt az olimpia. De az Exatlon ment, példaképek születtek.
– Iszonyatosan fontosnak tartom, hogy legyenek igazodási pontok a fiatalemberek számára. Mert ahogy mi viselkedünk, azzal példát mutatunk. Van három gyerekem, és én nem tudok gyereket nevelni, nem tudom, hogy kell gyereket nevelni. Én azt tudom, hogy mivel a gyerekeim azt látták születésük óta, hogy a szüleik mindennap sportolnak és így is sportolnak mindennap. Példával, pozitív példával lehet edukálni. Ezért aztán borzalmasan fontosnak tartom az exatlonisták szerepét. Mert ha elkezdik őket megszeretni, a teljesítményük, karakterük, viselkedésük okán, akkor pozitív példa hordozói. Ezért fontos a verseny utáni életük is: ők a hírvivőink.
Minden játékos azt mondta, hogy rengeteget változott Dominikán. Ön változott?
– Dacára annak, hogy lassan hatvanéves vagyok, mindig mindenből tanulok. Tanulok abból is, ha valami jót csinálok, de abból is, ha hibázom. Arra mániákusan vigyázok, hogy a hibáimat magam előtt ne takargassam. Hibázni lehet, de az igazi baj az, ha kétszer ugyanazt a hibát követed el. Mert az azt jelenti, hogy nem akartunk tudomást venni a saját hibánkról. Az Exatlon ebből a szempontból is azonnali tükör.
