Celeb

Rost Andrea: A covid-oltásnak köszönhetem, hogy újra színpadra állhatok

Bors

Létrehozva: 2021.06.03.

A világhírű operaénekes tavaly ősszel esett át a fertőzésen, azonban a koronavírus oltás óta sokkal jobban érzi magát a sztár.

Szinte újjászületett Rost Andrea. Az operaénekesnő a tavalyi évet biztosan nem felejti el, ugyanis sokakhoz hasonlóan ő is elkapta a koronavírust, ami rettenetesen megviselte a szervezetét. 

Második szúrás

Az elismert sztár saját bevallása szerint a koronavírus védőoltásának köszönheti, hogy újra színpadra állhat.

– Nehezen éltem meg az elmúlt egy évet. Elkapott a vírus tavaly októberben és nagyon nehezen jöttem ki belőle. Egy nagyon csúnya kétoldalú tüdőgyulladással vittek kórházba, szerencsére nem kerültem lélegeztetőgépre, de kaptam oxigént, meg Remdesivir-t. Azóta rengeteg mellékzöngéje volt a testemben a koronavírusnak, poszt-Covid tüneteim is voltak, ami befolyásolta a munkámat is. Most már szerencsére túl vagyok rajta, mert beoltottak. A vakcina fantasztikus hatással volt rám, kivitt belőlem rendesen, de most érzem, hogy nagyon kell az a második szúrás is. A leginkább a tüdőmön érzem, hogy bizony az jót fog tenni, ha még egy emlékeztető oltást kap a testem és az immunrendszerem – magyarázta az énekesnő Metropolnak

Sétával gyógyult 

Az 58 évesen is kirobbanó formában lévő Andrea fiatalokat megszégyenítő energiával rendelkezik. 

– Igazából a sporttal tudtam magam kihúzni a legnehezebb időszakból, amikor már azt mondtam a pandémia alatt, hogy nem bírom tovább. Nordick walkingoltunk a barátaimmal, több kilométereket mentünk. Az elején még nehezen ment, most már sokkal hosszabb távokat is meg tudok tenni. A pandémia alatt nehezen viseltem a bezártságot, a lelkemmel is sokat kellett foglalkoznom.

Újra színpadon

Igazi örömünnep lesz Andrea számára az idei nyár, ugyanis több mint egy év után újra színpadra állhat, ráadásul egy teljesen új szerepben próbálhatja ki magát a Szentendrei Teátrumban. A művésznő olyan retro slágereket fog áthangszerelve énekelni a közönségnek, mint például a Nem vagyok én apáca című Zalatnay Cini nóta.  

– Most már kék az ég és süt a nap, már nem kell több. Isteni érzés újra a színpadon állni, 3 éves koromban kaptam rá ennek az ízére, amikor az össze szomszéd gyereknek énekeltem azokat a számokat, amiket akkor megtanultam a rádióból. Akkor még gondolni se mertem volna, hogy ezeket egyszer elénekelhetem színpadon. Nagyon jó lesz megmutatni a közönségnek, hogy egy ilyen kezdet után is el lehet jutni, a világ legnagyobb operaházaiba. Ez nem visszalépés számomra, sokkal inkább egy színfolt a karrieremben. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek