Ugyan Som Lajos édesanyja, a 90 éves Margit néni a lába miatt nem tud kimenni a temetőbe, odahaza még három és fél év után is rendszeresen hallgatja fia zenéit és olvassa a verseit. Azt mondja, hamarosan itt a lomtalanítás ideje, de semmit sem fog kidobni, ami a gyermekéé volt.
Nincs annál rosszabb egy szülő számára, ha elveszíti a gyermekét. Három és fél éve annak, hogy hosszas betegeskedést követően elhunyt Som Lajos. Édesanyja képtelen túllépni a gyászon, amelynek részeként egy ideig még a fia lottószámait is megjátszotta.
Lali mindig azt mondogatta, hogy ezzel fogunk nyerni.
A halála óta egyszer sikerült róla álmodnom, és megpróbálok abba kapaszkodni, hogy mellette voltam a kórházban, amikor örökre lehunyta a szemét. Az utolsó szava az volt, hogy „anyám”. Sajnos a lányom, Margitka is meghalt, mindkettőjük fotóját az ágyamnál tartom – meséli szomorúan az idős asszony, aki hozzátette, hogy fia emlékére tavaly márványtáblát avattak fel a házban, ahol ő a mai napig él, és ahol a zenész is felnőtt.
Nem válok meg a holmijaitól, még a szmokingja is itt van. Egy nagy fehér bőrönd tele a dolgaival. Rengeteg újságcikket őrzök róla, amit senki nem fog megörökölni. A barátainak telefonszámát egy külön naptárban gyűjtöttem össze, még ő kérte, hogy ezeket írjam fel. Sosem fogom feldolgozni a fiam halálát.
Margit néni korábban nyugdíjasházban lakott, de egy idő után nem bírta tovább, taxit hívott és hazament.
– Az állapotom miatt kellett beköltöznöm. Rossz az egészségem, fáj a lábam, ezért nehezen mozgok. Nem jutok el a temetőbe, a felettem lakó egyik szomszéd szedi le a faleveleket a sírról. Lomtalanítani kellene, de még a pincébe sem tudtam lemenni. Hallgatom a Piramis együttes zenéit, és nézegetem Lali fényképeit. Még élni akarok! Az unokám, Niki kedvéért is.
