Celeb

Ennek köszönheti Hajdú Péter, hogy legyőzte a delta variánst

Bors

Létrehozva: 2021.08.06.

Hajdú Péter néhány nappal ezelőtt jelentette be, hogy ő és kedvese, Eszter megfertőződtek a koronavírussal. A hír már önmagában is aggodalomra adott okot, azonban a Media Vivantis vezérigazgatója elmondta, a vírus egyik veszélyesebb mutációja támadta meg a szervezetüket.

Forrás: Bors

Hajdú Péter és szerelme külföldre utaztak néhány barátjukkal, és kétség sem fér hozzá, hogy ott betegedtek meg. A szerelmesek Ciprusra utaztak, s a megérkezésüket követő néhány napban Eszter intő jelekre figyelt fel, amikor hőemelkedés és enyhe náthás tünetek jelentkeztek nála.

Kiderült, nagy a baj

Eleinte nem hitték, hogy ezek komoly bajra utalnak, azonban rövid időn belül Péter kedvese nem érzett ízeket és illatokat sem. Három nappal később Péter is makacs orrfolyásra lett figyelmes, s bár neki egyáltalán nem volt hőemelkedése, Eszterhez hasonlóan elvesztette az ízérzékét és a szaglását.

A hazaérkezésükkor első dolguk volt, hogy elvégezzenek egy koronavírus-tesztet, ami egyértelműen kimutatta, hogy elkapták a fertőzést, valamint a vérmintából az is kiderült, hogy a delta variáns támadta meg őket. Ezt szigorú karantén követte, s Péter az ötödik naptól kezdve a közösségi oldalán rendszeresen hírt adott a hogylétükről.

Leküzdötték

Tegnap örömmel jelentette be, hogy mindketten negatív tesztet produkáltak, Eszter 13,- Péter pedig 10 nappal azután, hogy megfertőződött. Péter a Borsnak elmondta, kizárólag annak köszönhető a gyors gyógyulásuk és az enyhe tünetek, hogy mindketten felvették a koronavírus elleni vakcinákat.

Nagyon jó hírem van, Esztinek továbbra is negatív a tesztje, mehet PCR-tesztre, de én is mehetek, mert nekem is negatív lett – osztotta meg követőivel, s hozzátette, az ismerőseink között vannak olyanok, akik nem oltatták be magukat és hozzájuk hasonlóan a delta variánssal fertőződtek meg.

Péter arra kér mindenkit, hogy oltassák be magukat, ugyanis a delta variáns egyik utóhatásaként több fertőzöttnél is azonosították az úgynevezett fekete gomba fertőzést, ami rendkívül veszélyes az ötven év felettiekre.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek