Segítség

Lemondott a nekik szánt támogatásról a Tankcsapda

Létrehozva: 2022.02.17.

A nekik szánt pénzt azonnal továbbutalják. Megtudtuk, kiknek.

Forrás: Bors

Csaknem 40 hazai rockzenekar, többek között Kalapács József, a Pokolgép és a Piramis is csatlakozott már a RockMobil kezdeményezéshez, ami többek között a járvány okozta bizonytalanságot és kiszolgáltatottságot igyekszik csökkenteni a könnyűzenei életben. A RockMobil ötlete a magyar Netfone Telecom mobilszolgáltató találmánya: minden egyes telefonos előfizetéssel a kedvenc együtteseiket segíthetik a rajongók, hiszen a cég a havidíj egy adott százalékát a kiválasztott zenekarnak küldi el. 

A minap csatlakozott Tankcsapda pedig még ezen felül is kitalált valamit. A számukra érkező támogatást továbbadományozzák: a fogyatékkal élő és hátrányos helyzetű emberek sportolását szeretnék szponzorálni vele.

– Több tervet készítettünk 2020-ban, amikor kiderült, hogy lezárások lesznek. Majd módosítottuk őket, és megint csak módosítanunk kellett, hiszen senki sem tudta hogy alakul a zenei világ a vírus miatt – emlékszik a nehéz időszakra Fejes Tamás, a Tankcsapda dobosa. 

– Ezzel együtt is tartalmas időszakot tudhatunk magunk mögött, az elmúlt két évben amennyire lehetett koncerteztünk, klipeket készítettünk. És szerencsére jó pár olyan elképzelést is megvalósíthattunk, amivel a bezártság alatt tarthattuk a kapcsolatot a rajongókkal, és még segíthettünk is néhány embernek. Többek között a RockMobillal közös együttműködésünk is ilyen, így a 2022-es év is sikerrel indulhat: ha valaki csatlakozik a kezdeményezéshez, akkor tulajdonképpen velünk együtt jótékonykodik, hiszen az új előfizetés által nekünk érkező támogatást mi a Mozgás-Öröm Sport Egyesületnek, azon belül is a debreceni fogyatékkal élőknek szeretnénk továbbadományozni.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek