Kandász Andrea: „Minden nap a háborúval ébredek és fekszem”
Minden tőle telhetőt megtesz Kandász Andrea, hogy hozzájáruljon az ukrajnai menekültek segítéséhez.
Sokakhoz hasonlóan Kandász Andit is megviseli a szomszédunkban folyó ukrán-orosz háború. A műsorvezető azonban nem csupán a híreket olvassa, de segíteni is próbál: több mint százezres követőtáborral rendelkező közszereplőként szívügyének tekinti az ukrán árvák sorsának alakulását.
Jogom van élni?
A napokban egy bejegyzést és egy videót osztott meg a közösségi oldalán, miszerint jelenleg ezer ukrajnai árvát telepítettek át Kárpátaljára a háborús helyzet miatt. Az árvák nagy részét a belső-ukrajnai, kijevi árvaházakból menekítették el, csecsemőktől egészen tízéves korú gyermekekig.
Az elmúlt hetekben minden nap a háborúval ébredek és fekszem. Vannak ukrán barátaim, volt orosz férjem is, így az ottani hírportálok cikkeit is el tudom olvasni. A borzalmak után nem tudok mást, csak feltenni magamnak a kérdést: jogom van élni? Jogom van nevetni, enni, inni, miközben nem is olyan messze ugyanolyan emberek, mint én menekülnek, szenvednek, meghalnak? Nagyon nehéz ezzel megbirkózni – fogalmazott a Metropolnak Kandász Andrea.
A követők is segítenek
A televíziós a közösségi oldalain keresztül is folyamatosan kapja az üzeneteket, segítségkéréseket, felajánlásokat.
„Rengetegen vannak, akik a tévében vagy az újságban olvasnak egy-egy történetet, és kifejezetetten annak az illetőnek akarnak segíteni. Akadnak olyan jó szándékú követőim is, akik a falujukban gyűjtést rendeztek, össze is adott mindenki rengeteg ruhát, ételt és holmit, ám hozzám fordulnak, hogy most ez a rakomány hogyan is juthat el a háborús övezetbe? Próbálok megtenni minden tőlem telhetőt, már dolgozom azon, hogy ezt a rengeteg felajánlót összekössem a megfelelő szervezetekkel, de nem könnyű ”– magyarázta Kandi.
Maradjunk jók!
„Amire egyik nap szükség van, abból a következő napra már túl sok gyűlik össze és más lesz a prioritás. A hírek valóságtartalmát is nagyon nehéz ellenőrizni. Egy kis szervezettség hiányzik ebből a helyzetből, persze abszolút nem csoda, én is belefutottam egy álhírbe. Az viszont rendkívül jó érzés, hogy az emberek ilyen jók és ha baj van, mindig összefognak.„
Kandi abban reménykedik, hogy a háború végeztével az adakozó kedv megmarad a társadalomnak és az itthon élő, nehezebb sorsú honfitársaikkal szemben is nagylelkűek lesznek.
