Nagy Feró bevallotta, eleinte szégyellte legnagyobb slágerét

Ön szerint minden köszönhető a Nagy Feró-jelenség? Mitől különleges?

Az előző rendszert, hogy őszinte legyek, nem nagyon szerettem. Bocsánat, pontosítok; az előző rendszer nem szeretett engem. Úgy gondolom ellenben, hogy anno én voltam az a zenémmel, aki egyszerre fogta össze a felsőfokú végzettségűeket, a fiatalokat, a szakmunkásokat. A Beatrice egyszerre képviselte a munkásosztályt, meg az értelmiségieket, szóval egyfajta összekötő kapocs voltunk. Pontosan emiatt nem értettem soha, hogy mégis miért lettem ellensége az akkori rendszernek.

Van más is, amit negatívumként élt meg a pályája során?

Istennek hála azóta nincs rossz emlékem. Minden, ami az elmúlt években történt, formált engem. Még most, 75 évesen is van erőm a zenéléshez és kíváncsi rám a közönség. Ebből is látszik, hogy nekem ez az utam. Egyébként nem bánok semmit, még a kínos helyzeteket sem. Különben is, ha bármit másként csináltam volna, az kihatással lett volna a magánéletemre, és nem biztos hogy lennének ilyen nagyszerű gyerekeim és unokáim.

Mi a legkedvesebb emléke a karrierjéből?

Volt egy jó pár. De talán a kedvencem, amikor nem volt útlevelem, és éppen az István, a királyt játszottuk, Novák Tata pedig nagy nehezen becibált egy fogadásra, ahol konkrétan mindenki ott volt az akkori vezérkarból. Tata belökött középre és hatalmas „szerénységgel” megkérdeztem, hogy amúgy nekem pontosan miért is nincsen útlevelem. Ezt nyilván olyan ferósan, hogy mindenki csak döbbenten nézett, hogy merek így viselkedni. Bevallom, kicsit féltem, de úgy voltam vele, ezt már végig kell csinálni, még ha a maradék reputációmat is elvesztem. Nagy megdöbbenésemre annyi volt rá a válasz, hogy egy hét, és megkapom. Két hét múlva tényleg a kezemben volt, de így visszagondolva, nem tudom, hogy ez inkább bátorság vagy hülyeség volt-e tőlem.

Melyik a kedvenc dala?

Nehéz választani, talán nem is lehet. De akkor már legyen a legikonikusabb, a 8 óra munka. Valójában én azt egy barátomnak írtam, kicsit talán még szégyelltem is a dalt, amikor a feleségemnek megmutattam, mire ő azt mondta, hogy ez nagyon jó. Aztán a zenekarból is mindenkinek tetszett. Véletlenül pont maradt annyi hely a lemezen, hogy felvegyünk még valamit, és oda került. Mennyire megbántam volna, ha nem így történik! Hiszen a koncertekről máig kihagyhatatlan.

Megváltoztatott a hozzáállása a Kossuth-díj óta?

Nem változott sok minden, amióta megkaptam. Talán annyit tudok elmondani, hogy akárhányszor kiállok a színpadra és megemlítik, hogy érkezik „Nagy Feró, a Kossuth-díjas énekes”, akkor mindig elgondolkodom azon, hogy ezt most tényleg nekem mondják-e. Én vagyok az a bizonyos énekes? Amikor elkezdtem a zenélést, eszembe sem jutott, hogy idáig eljuthatok. De őszintén szólva ha nem kapom meg, akkor sem állok le soha, mert én vagyok Nagy Feró, és ezen az égadta világon semmi sem változtat.

Hol tartja a szobrot?

Nagyon tisztes helyet kapott tőlem, betettem a függöny mögé. Még mindig ott van, hogy akárhányszor kijövök a konyhába, lássam. Megdolgoztam érte, egy életmunkája van benne, az egyik legkülönlegesebb ereklyém. Mindig büszkén fogom mutogatni a gyerekeimnek, az unokáimnak, majd az ő gyerekeiknek is.

Ezek után hogyan fogadta a rosszindulatú megjegyzéseket, azokat a véleményeket, amelyek szerint nem érdemelte meg. 

Ők valójában nem ismernek sem engem, sem a teljes munkásságomat. Ismernek tőlem maximum egy-két dalt, és balhés embernek tartanak, de ennyi. Ma már ezen könnyedén túllépek. Mindig azt kell megnézni ilyenkor, ki kritizál. Ha olyasvalaki, aki saját maga nem tud felmutatni semmit, az nem érdekel. Ha viszont egy elismert ember kérdőjelezné meg, olyan, aki letett már valamit az asztalra, azt meghallgatnám, és elgondolkodnék azon, igaza lehet-e. Egyébként főként politikai jellegű támadásokat kaptam, de azokat őszintén szólva meg sem hallom. Annyit üzenek azoknak, aki úgy érzik, nem érdemeltem meg: Tessék utánam csinálni! Írjanak néhány jó slágert, és kapják meg ők is a díjat. Sok szerencsét kívánok hozzá!