Tóth Gabi: Értsék meg, most vagyok önmagam!

Marosvásárhely, Nagyvárad, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy…. – négy erdélyi koncerthelyszín, melyeken olyan csoda történt az elmúlt hetekben, amire biztosan, még hosszú ideig emlékezni fognak azok, akik átélhették. Tóth Gabi és a zenekara határon túli koncertsorozatra indult pár héttel ezelőtt, hogy a dalaival és a színpadi jelenlétével bizonyosságot vigyen arról, hogy az összetartozást nem szakíthatják szét a határok. 

Milyen érzés határon túli közönség előtt színpadra lépni? 

– Tizennyolc éve vártam arra, hogy egyszer egy profi zenekarral, profi hangtechnikával turnéra indulhassak. Megállás nélkül koncertezzek és azokat a dalokat énekelhessem, melyek a szívem legmélyében születnek. Mostanra adta meg nekem ezt a lehetőséget a Jóisten, mostanra érett be a sok munka gyümölcse. A határon túli magyaroknak énekelni különleges élmény. A fellépések zenei anyagát ennek megfelelően a Kárpát-medencét átölelő hangzásvilággal töltöttük meg, amit kitörő lelkesedéssel fogadott a közönség.

A kritikus hangok szerint csak divatból énekel most népzenei alapokra, hiszen valójában rockénekesnő. Mi igaz ebből?

– Az ország engem a Megasztárból ismert meg. Én egy vidéki lány voltam, egy tarisznyás csaj, akit a műsor kedvéért elkezdtek modern ruhákba öltöztetni, aminek persze akkor nagyon örültem. Aztán az én szerepem lett a vagány rockos csaj, amit akkor testhezállónak is éreztem, még annak ellenére is, hogy gyermekként   a népzenei vonal állt közel a szívemhez, abban a stílusban éreztem jól magam, néptáncoltam, népdalokat énekeltem otthon, Tapolcán. Mégis csináltam, amit mondtak; 17 éves voltam, elvette az eszem a sodrás, boldog voltam a lehetőségtől…

Mikor érezte azt, hogy mégsem testhezálló az a stílus, amit kapott? 

– 2015-ben rohadt nagy válságba kerültem. Nem élveztem a színpadi létet, nem találtam a helyem, nem jöttek az ötletek, a kreativitásom, a lendületem elveszett. Éreztem, hogy változtatni kell, de elképzelésem sem volt, hogy merre induljak. Aztán vettem egy gitárt… Gondoltam, ha megtanulok egy hangszeren játszani, az majd elvisz valamerre.

Egyetlen hangszer változtatott meg mindet? 

– Igen! Csóka Peti barátomat hívtam föl, ő húrozta meg az új gitárt, játszani kezdett, én pedig ösztönösen énekelni. A Deep Forest dalát, a Martha’s songot, melyet Sebestyén Márta énekelt. Ahogy jöttek ki a torkomon a hangok, megvilágosodtam: ez az én utam! 
 
Nehéz munka megértetni az emberekkel, hogy az a stílus, amit most képvisel, az önmaga, ebben érzi jól magát? 

– Az orrom előtt volt a megoldás, mégis egy véletlen pillanat kellett hozzá, hogy rájöjjek, miben érzem jól magam. 2016-tól már karakteresen népzenei stílusjegyeket hordoztak a dalaim, de már akkor is kaptam hideget-meleget. Sokan elpártoltak tőlem, sajnos akkor ez  még elég volt ahhoz,  hogy gyorsan visszaváltsak a rock irányába, nehogy elveszítsek akár egyetlen rajongót is. De ez a kitérő  már  nem tartott sokáig, hiszen ahogy idősödtem, egyre inkább biztos voltam abban, hogy mit akarok és mit nem. Pokoli nehéz volt visszatérni a saját zenei gyökereimhez.

Hogy érzi most magát a saját bőrében? 

– Ma már egy 34 éves énekesnő, feleség és édesanya vagyok. A sorrend mindegy, mert ez a három titulusom egyenértékű, egyik sem több vagy kevesebb a másiknál. Tudom ki vagyok, hogy mit szeretek, hogy mit szeretnék  közvetíteni a dalaimon keresztül. Érdekes egyébként, hogy a kislányom, Hannika már rég eldöntötte, merre kell mennem: bármit énekelhettem neki esténként, mindentől sírt, kivéve a népzenétől. Attól megnyugodott a kis lelke. És az enyém is. Az élő koncertjeinken kapott őszinte szeretet reménnyel tölt el. Lassan értsék meg azok, akik szerint most nem önmagam vagyok ezzel a stílussal, hogy ők eddig úgy hallgattak engem, hogy azt hitték, ismernek. Holott, a médiában rajzolt karakterem és a valós énem között semmilyen hasonlóság nem volt. Amit most látnak, az vagyok én, és az voltam valójában mindig is. Ez az, ami önazonos számomra.  Most érkeztem meg.