Plasztika

Szinte felismerhetetlenné változott Tóth Andi – fotók!

Létrehozva: 2022.10.18.

A rajongók már korábban is megkérdőjelezték, hogy valóban kés alá feküdt-e a szépséges énekesnő. aki akkor tagadta a vádakat, de a most előkerült képek alapján a fanok ismét kételkednek.

Tóth Andiról a Reddit nevű közösségi portálra került fel nemrég két fénykép, melyen összehasonlítják az arcát. „(Szóval még egyszer) Tóth Andi. Ugyanaz a szög, ugyanúgy nem mosolyog a két képen. Meglepődtem, hogy még csak 23 éves, de már ennyi mindenét megcsináltatta. Orr, száj egyértelmű..” - írták a poszthoz. 

Az egyik képen a mindössze 15 éves énekesnő bájos, kislányos arccal, míg a másikon gyönyörű nőként látható, ugyanazon szögből. A komment-cunami között volt, aki azt is megemlítette, hogy Andi tinikorában egy az egyben Ábel Anitára hasonlított, mellyel sokan egyetértettek. Többen úgy gondolják, hogy szó sincs plasztikai beavatkozásról, egyszerűen csak érett és nőiesedett az évek során:

„Ugyanaz a szög, ugyanaz az arckifejezès, csak a fènyek totàl màsok, ami gyakorlatilag minden fotó alfàja ès omegàja. (Nincs itt semmi megcsinàltatva, az ember arca csontosodik az idövel)”- szólt az egyik komment, míg mások úgy gondolják, ha valóban történt is változtatás az arcán, az nagyon jól sikerült:

„Nagyon szép lett az orra. Nem tudom ki csinálta, de szép munka, az biztos, és nagyon jól áll neki.”

„Pont ez lenne a beavatkozások értelme, hogy a szépből még szebbet csináljon, amit kell, kiemeljen, bár mindenki megelégedne ennyivel, nagyon szép lett a végeredmény...”

„Nem szeretem Andit, de szerintem ő (egyelőre, reméljük így is marad!) jó példa arra, hogy lehet ésszel is csinálni az ilyen beavatkozásokat. Okés, hogy így egymás mellé téve a két fotót látszik a különbség, de ha amúgy csak a mostani arcát nézed nem szembetűnő a plasztika.”

Több komment is érkezett, melyben a plasztikai beavatkozások helyett az énekesnő túlzott szolárium-használata miatt aggódnak: „Engem csak az bánt, hogy ilyen sokat szolizik. Nem adok neki 10 évet már csúnyán fog látszani.”

Tóth Andi korábban egy Instagram-sztoriban oszlatta el a kedélyeket az orrműtétével kapcsolatban. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek