„Reggelente még nézem a telefonomat, hogy hívott-e” - megrázó interjút adott a gyászoló Görbe Nóra
Úgy tartják, hogy akkor leszünk felnőttek igazán, amikor elveszítjük a szüleinket. Görbe Nóra ajándékként tekint az utolsó tizenöt évre, amit az édesanyjával tölthetett. A kapcsolatuk nem volt mindig zökkenőmentes, de sikerült behozniuk a lemaradásokat.
Hat évvel ezelőtt a színésznő már megtapasztalta egy számára fontos személy elvesztését: akkor a férje, Péter ment el, hosszú betegeskedés után. Időközben szeretett kutyája is elpusztult. A felmenői közül már csak az édesanyja maradt, akivel napi szinten tartotta a kapcsolatot. A mama már jó ideje egy közeli, biztonságot nyújtó intézményben élt, de amikor csak tehették, közös programokat szerveztek. Így volt ez február 24-én is – másnap reggel viszont nem várt üzenet érkezett.
– Előző nap étteremben voltunk, kávéztunk. Édesanyám 85 éves kora ellenére nagyon érdeklődő volt, rengeteget olvasott, nyitott elmével és nagyfokú életkedvvel élt. Aznap, amikor hazavittem, ahogy kiszállt az autóból, és visszanézett, megmagyarázhatatlan módon láttam rajta valamit. Este még beszéltünk, reggel azonban üzentek az intézményből, ahol lakott, hogy hívjam a központi nővérhívót. Korábban soha nem kaptam ilyen üzenetet; azonnal tudtam, mi történt – mesélte Nóra szomorúan a hot!-nak.
„Reggelente még nézem a telefonomat, hogy hívott-e”
A színésznőt letaglózta az a ridegség, amivel az édesanyja halálhírét közölték. Egy barátnője kísérte el a búcsúra.
– Minden ködbe burkolózott körülöttem. Azt sem tudtam, hogy hol vagyok, csak azt, hogy egyedül maradtam. Most lettem igazán árva.
Egy barátnőm jött velem, hogy ne én vezessek. Borzasztó volt belépni; anyu ott feküdt az ágyon, el kellett búcsúznom tőle.
Még fel sem ocsúdtam bánatomból, már jöttek a lélekölő intéznivalók. Az intézményben empátiamentesen kezeltek mindent; az volt a legfontosabb, hogy azonnal elvigyék a tévé beltéri egységét… Úgy döntöttem, hogy mindent otthagyok; nehéz újra belépni oda. A hivatalos ügyek megnehezítik a gyászfolyamatot, de anyu nem akarná, hogy szomorkodjak.
Néhány hét elteltével már úgy érzi, hogy tud beszélni a történtekről, a mindennapokban viszont van valami, ami nem változott.
– Reggelente még nézem a telefonomat, hogy hívott-e anyukám – árulta el.
„Értékes ember volt, aki végigküzdötte az életét”
Nóra ma is elemzi önmagát; ahogy mesél, látja az összefüggéseket, és levonja a tanulságokat.
– Értékes ember volt, aki végigküzdötte az életét. Apuval nagy szerelem volt az övék, de mindössze hároméves voltam, amikor elváltak. Utána mindent egyedül csinált: az iskolákat, a szakmai előremenetelét. Kezdetben Szarvason volt pedagógus, majd a fóti gyermekváros nevelőjeként vállalt munkát, ahol ezer állami gondozott gyerekről gondoskodtak. A mai napig írnak nekem az egykori növendékei. Végül a szobi nevelőotthon igazgatója lett, onnan ment nyugdíjba. Emlékszem, a munka és a gyereknevelés mellett szerzett még legalább két kiegészítő diplomát. Mindvégig megtartotta a szellemi frissességét. A szerelemről sem mondott le, újra férjhez ment. Nyolcvanon túl is voltak udvarlói, nagy rózsacsokrokat kapott! Velem volt a legszigorúbb, a legkövetkezetesebb, de ha nem így nevelt volna, nem tudnék így megállni a saját lábamon. Kamaszkoromban meggyűlt velem a baja, fiatal édesanyaként nehezen kezelte az önfejűségemet. Úgy érzem, hogy sok téren átvettem a példáját. A Linda című sorozat is egy olyan nőről szól, aki erős, és a férfiak világában hamarabb megtalálja a tettest, mint a kollégái. A válásom után én is voltam egyedülálló anya. Ennyi idősen is ugyanazt az intenzitást érzem, mint huszonöt évesen, nem vagyok fáradt vagy érdektelen; mindezt anyunak köszönhetem.
„Amikor eljött hozzám, megnyugodott”
A színésznő soha nem felejti el azt, hogy mekkora támaszt nyújtott neki az édesanyja, amikor elveszítette a férjét.
– Sokat segített akkor is, amikor Péter meghalt, és úgy éreztem, hogy ezt nem élem túl. Azt mondta: „De igen, túl fogjuk élni!” Programokat talált ki, arra sarkallt, hogy mozduljunk ki; ezt a fajta belső tartását az utolsó pillanatig megőrizte – emlékezett Nóra.
A színésznő tavaly júliusban Biatorbágyról visszaköltözött a nagyvárosi forgatagba. Ettől még energikusabbnak érzi magát.
– Már nem szerettem abban a házban élni: mindenki, aki fontos volt, eltávozott. Most újra úgy érzem magam, mint amikor diákként beköltöztem a kollégiumba! Járom a várost, élvezem a nyüzsgést. Amikor anyu eljött hozzám, és megnézte az új lakóhelyemet, megnyugodott. A férjem halála után hosszú ideig tartott a gyászfolyamat, de édesanyám elvesztését most másképpen élem meg – árulta el Nóra. – Úgy érzem, mintha anyu egész életereje belém költözött volna! Az energiaszintem magasabb, mint a sajátom. Mintha hozzáadódna az ő lelke az enyémhez. Minden reggel érzem, amikor felébredek. Anyukám mindig örült ha utaztam, ezért azt tervezem, hogy tavasszal újra nekivágok egy olyan úti célnak, ami megfizethető ugyan, de újra hallhatom az óceán morajlását, ami mindig maximálisan feltölt.
További exkluzív történetekért keresse az újságárusoknál a hot! magazin legújabb számát!
Görbe János (1912–1968)
Nóra édesapja korának színészlegendája volt, Kossuth-díjjal is kitüntették. Az alkoholproblémáin a felesége, Megyeri Éva sem tudott segíteni, bárhogy is igyekezett. Emiatt az asszony szanatóriumba is került egy időre, ahol dr. Szinetár Ernő ideggyógyász kezelte, a rendező, Szinetár Miklós édesapja. Az orvos a válásuk (1959) egyik bontóperében is tanúskodott.
Az ország „Lindája”
Az édesanyjának időbe telt elfogadnia, hogy a lánya végül az édesapja pályáját választotta, több sikeres filmben és tévéjátékban szerepelt.
– Egy idő után már tetszett anyunak: a sikereimet látva kezdte átértékelni, hogy nem az ő szakmáját választottam, hanem az apuét. Nehéz volt neki ezt megemészteni.
