Magánéletéről vallott a magyar sztárszínész, elárulta a boldog házasság titkát

Simon Kornél szerencsére a valóságban nem olyan, mint a sorozatbéli karaktere, igazán belevaló és egyben felelősségteljes apuka, de mint mondja, kézikönyvet ő sem kapott a házassághoz és a gyerekneveléshez. Bár tele van munkával és tervekkel, egy dologtól mégis tart: az ötvenedik születésnapjától!

Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy az ön által alakított menő séf nem volt egy túl szimpatikus figura a Pepe első évadában. Munkamániás, törtető, valamint igencsak egoista. Ezek a jellemvonásai megmaradnak a hamarosan látható második évadban is?
– Való igaz, hogy Gábor fő célja egy újabb Michelin-csillag, ennek érdekében pedig attól sem riad vissza, hogy átgázoljon másokon. Igaz, a személyisége ennél jóval összetettebb. Picit kisfiús, nehezen találja a helyét, de a sorozatban egyébként egy igen komoly jellemfejlődésen megy keresztül, amely során azért a helyére kerül nála, hogy mik azok a dolgok, amik igazán fontosak az életben. Jobb emberré válik, remélem ezt a nézők is észre fogják venni. (nevet)

Távol áll öntől ez a személyiség? Mennyire volt nehéz megformálni?

– Az első évadban tartottam attól, hogy Gábor nem lesz egy különösebben szimpatikus karakter, de megnyugtattak, hogy a saját személyiségem varázsa majd felülírja ezt. Most persze viccelek, de az tény, hogy egy szerep milyensége 90 százalékban attól függ, hogy ki játssza. Valahogy elmaradtak a negatív visszajelzések.

Az mindenképp közös önben és Gáborban, hogy apák, igaz, őt korántsem lehet mintaapának tartani. Van két gyermeke, Áron és Soma, aki még egészen picike. Jó apának tartja magát?

– Úgy fogalmaznék, hogy igyekszem maximálisan jelen lenni a fiaim életében, jó apaként viselkedni, és nem lepasszolni őket, amikor csak lehet. Hozzá kell tennem viszont, hogy a színészi munka elég hektikus, ami sok szorongást és lelkiismeret-furdalást okoz nekem. Jó lenne, ha mindig minőségi időt tudnék tölteni a gyerekekkel, úgy, hogy rajtuk kívül minden más megszűnik, de egy színésznek sokszor muszáj hazavinnie a munkát.

Amikor úrrá lesz önön ez a szorongás, ki az, aki igazán meg tudja nyugtatni? Feltételezem, hogy a felesége, Gryllus Dorka…

– Szerintem az a legjobb, ha az ember saját magát tudja megnyugtatni. Végül is felnőtt ember vagyok, ráadásul közel az ötvenhez. Az is igaz ugyanakkor, hogy az érzések azok autonóm dolgok, az ember nem feltétlenül tehet arról, hogy épp hogyan érez. Arról viszont mindenképpen, hogy hogyan kezeli az érzéseit.

Még van négy éve az ötvenig, de ha már szóba hozta, hogyan érinti a közelgő kerek évforduló?
– Nem kertelek, nem érint jól, hogy már nem vagyok huszonhat éves. Elsősorban a fizikai kondíció hanyatlása miatt nem. Egy test nyilván külsőleg és a képességeit tekintve is változik a kor előrehaladtával, hiába teszek meg mindent, hogy formában maradjak. Volt egy nagy fogyásom, ugyanis sikerült magam korábban annyira elhagyni, hogy több mint száz kilót mutatott alattam a mérleg. Most ismét nyolcvan vagyok, fess és sudár, de ez persze rengeteg munkát igényel.

Odafigyel az étkezésre?
– Be kell valljam, hogy rengeteg édességet eszem, de legalább tisztában vagyok vele. Egészen kicsi korom óta a csoki a gyengém, most húsvétkor sikerült is belehúznom, le kéne fékezni.

Lelkileg milyen érzés megélni, hogy hamarosan ötven éves lesz?

– Lelkileg még ijesztőbb! Leginkább az a tudat, hogy biztosan kevesebb van hátra az életből, mint amennyi eddig eltelt. Az élet végessége is elérhető közelségbe kerül, és bizony azon is dolgozni kell, hogy ha valóban jön ágyban, párnák közt az elmúlás, akkor az ne pánikkal töltsön el, hanem addigra fel tudjam dolgozni, hogy ennyi adatott.

Hisz az életben a halál után?

– Valaminek biztosan kell lennie a túloldalon! Ugyanakkor nem lehet csak azt várni, hogy vajon mi van odaát. A jelenlegi fizikai életünket kell úgy élni, hogy az egyszeri és megismételhetetlen legyen. Nem lehet egész életünkben rohanni és hajszolni egyik munkát a másik után, mert egyszer csak felkapjuk a fejünket és azt vesszük észre, hogy elment mellettünk az élet.

Egy születésnap előtt az emberek hajlamosak egy képzeletbeli leltárt készíteni az életükről, hogy mi az, ami sikerült nekik, mi az, amit elrontottak. Van olyan, amit máshogy csinált volna?

– Összességében elégedett vagyok. Azt bánom, hogy másodikos koromban fél év után abbahagytam a karatézást, mert úgy éreztem, hogy én ehhez lusta vagyok, így a sport sajnos nem is égett belém, mindig rá kellett vennem magam. A másik ilyen a zenetanulás! Ha visszamehetnék az időben, akkor általános iskolában nem a klarinétot választom, hanem a gitárt, és akkor ma sokkal jobban tudnám tépni a húrokat.

Kanyarodjunk kicsit vissza a magánélethez. Az esküvője Gryllus Dorkával arra az időszakra esett, amikor tombolt hazánkban a koronavírus, így esély sem volt óriási lagzit csapni. Bánják, hogy elmaradt a nagy buli?
– Egyáltalán nem! Így nagyon intim, meghitt esküvőnk volt, csak a tanúk voltak ott rajtunk kívül, az anyakönyvvezető, egy videós és persze a kisfiunk, Somika, aki majd kiugrott a bőréből, hogy ott lehet, zenéket válogathat. Dorkával maximálisan egymásra tudtunk koncentrálni, nem volt feszített tempó, sem nagy hacacáré, ami azért egy komoly stresszforrás.

Mi a titka a jó házasságnak?
–  Egy szakember egyszer azt mondta nekem, hogy sokan azt hiszik, otthont mindent megengedhetnek maguknak, és nem kell viselkedniük. Ez egy komoly tévedés! Otthon kell a legtöbb tiszteletet tanúsítani azok iránt az emberek iránt, akiket a világon a legjobban szeretünk. Mindennek az alapja a szeretet és az összetartozás, valamint az a döntés, hogy ezt az életnek hívott nagy kalandot a választottjával fogja végigcsinálni.

Egy korábbi interjúban nyíltan mesélt arról, hogy Dorkával járt párterápiára. Fontos, hogy az ember merjen külső segítséget kérni, ha úgy érzi, hogy szükséges?
– Korábban szinte már cikinek számított pszichológushoz fordulni, de ez mára sokat változott szerencsére. Senki nem születik házasnak, az a civilizáció kreálmánya, nem is kapunk kézikönyvet arról, hogy kell jól csinálni. A szüleinktől sem feltétlen csak a jó mintát láthattuk, szóval én mindenkit arra buzdítok, hogy igen, ha szükségesnek érzi, kezdjen el járni terápiára. Ne legyenek illúzióink, mindannyiunk személyiségének vannak olyan részei, amikről nem is tudunk, ezt nevezik tudattalannak. Nagyon izgalmas ezeket feltárni.

Tartogat még az évre valamilyen nagy dobást?
– Egyszerre három projekt is fut most, nem unatkozom. Április 28-án érkezik a Sex machine című darab, amit Dorka rendez, én a zenei szerkesztője vagyok. Utána a Segítség! Iskola című kétszereplős darab premierje vár rám, majd május 13-án A kódfejtő című darab bemutatója következik, szóval egy igen sűrű időszak előtt állok.