Hetek óta suttogják, hogy Marics Peti új választottja nem más, mint Kovács Gyopár. A szemrevaló színésznő a ValMar legújabb klipjében is szerepel, az már más kérdés, hogy pont úgy néz ki, mintha Tóth Andi ikertestvére lenne.
Március 31-én derült ki, hogy a ValMar sztárénekese, Marics Peti és Tóth Andi szakítottak, ráadásul meglehetősen viharos körülmények között. A fiatal énekes ennek ellenére egyáltalán nem szomorkodik, és a gyorsan terjedő pletykák alapján ráadásul nem is magányos. Hetek óta arról pusmognak ugyanis, hogy Maricsot újra eltalálta Ámor nyila, új választottja pedig nem más, mint a 24 éves, roppant szemrevaló színésznő, Kovács Gyopár.
A Bors korábban arról írt, hogy színházi berkeken belül már egy ideje nyílt titok a két fiatal kapcsolata: "Nagy téma volt bent hátul, amikor Peti eljött megnézni a színdarabot" – mondta névtelenül Kovács Gyopár egyik kollégája, miután egy podcastben Marics Peti is beszélt arról, hogy nemrég látta az Aranylakodalom című darabot.
Bár a híreszteléseket egyik érintett fél sem erősítette meg, a fiatalok követik és lájkolják egymást a közösségi oldalakon, sőt, Gyopár a ValMar formáció legújabb klipjében is szerepel, egy menyasszonyt alakít, a rajongók pedig egy esküvőt is láthatnak majd.
A netezők közül sokan nem nézik jó szemmel, hogy Peti szerepelteti Gyopárt a videóklipjeiben, egyesek szerint minden barátnőjének ez a sorsa, ami a szakítás után kínos helyzetet eredményezhet. Az pedig mindenkinek feltűnt, hogy a 24 éves Gyopár kísértetiesen hasonlít Andira, akár ikertestvérek is lehetnének. Nemcsak a hajuk hasonló, de az arcuk, a nagy, kifejező szemük és az alakjuk is kísértetiesen hasonlít.
Ha ez még nem lenne elég, Marics még rá is tett egy lapáttal! Gyopár ugyanis a legújabb, Túl nagy falat című videóklipben is szerepel, méghozzá igencsak dögös szerelésben. Egy pánt nélküli, fényes zöld csőtopot visel, egy élénksárga dzsekivel, a sminkje igazi feltűnő partismink, a haját pedig hátra fésülte a mesterfodrász.
A forgatáson készült képet elnézve nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy Gyopár ebben a szexi szerelésben pont úgy néz ki, mintha Andi klónja lenne, ami több kommentelőnek is feltűnt.
– Ezen a fotón tiszta Tóth Andi utánzat lettél, ami a ValMaros klipben is lesz. Amúgy azt a számot még Peti Andira írta és tervezte, de ciki így másnak a helyére beállni, vagy nem ?
– Miért kell majmolni Tóth Andit? Találd meg a saját stílusodat!
Ilyen és ehhez hasonló kommentek érkeztek Gyopár fotója alá, és valóban, Tóth Andiról nemrég készült egy fotó egy rendezvényen, ahol még a ruhája is majdnem teljesen olyan volt, mint Gyopáré a klipben.
Nézzétek csak!
A kérdés az, hogy vajon Marics Peti fejéből pattant ki az ötlet, hogy Gyopárból Andi hasonmást varázsol, vagy épp ez a külső illeszkedett a klip hangulatához? Az biztos, hogy az egyezés nem véletlen, Marics régi és új kedvese ugyanis valóban úgy néz ki, mint két tojás. Az már más kérdés, hogy Gyopárnak mennyire lehet nehéz beletörődnie abba, hogy állandóan Tóth Andi klónjaként emlegetik.
A szóban forgó dal és videóklip egyébként már csak azért is érdekes, mert több sora is utal Peti fájdalmas szakítására. Mintha pont Tóth Andinak akarna üzenni!
"Valahogy nem értem, miért vársz haza, hogyha elküldesz
Persze, hogy jó a sz*x, és persze, hogy te kellesz,
De mikor könnyes szemmel látlak baby, az nem túl kellemes"
– énekli a Sztárban Sztár fiatal zsűritagja.