Pál Éva a Neotonból való kiválásáról: „Bennem nincs harag, én már nem akarok háborúzni!"

Múzeumba került Pál Éva! Az énekesnő élete és munkássága fontos szerepet kap a Zene Háza aktuális tárlata a „Nekünk írták a dalt! – A magyar populáris zene hőskora és társadalmi hatásai, 1957-től a rendszerváltozásig” című kiállításán.

A korszaknak megkerülhetetlen eleme a Neoton Família, melynek Pál Éva 1973-tól 1983-ig oszlopos tagja volt. Bár négy évtizede, hogy kivált az időről időre megújuló zenekarból, közösen írt számaik mai is örökérvényűek, s Évát a mai napig felismerik, a fiatalok is! Az énekesnővel a Zene Házában beszélgettünk, már amikor épp nem rajongókkal fotózkodott, akik között fiatal férfiak is akadtak!

Bors: Milyen érzés, hogy „múzeumba került"?

Pál Éva: Érdekes! (nevet) De nagyon jó érzés, visszahoz egy olyan korszakot, ami életem egyik legmeghatározóbb és legfantasztikusabb része volt. Hiszen a Neoton Família igazi őstagjaival élhettük meg, hogy kinyílik a világ, voltunk Spanyolországban, Japánban többször… Ott olyan fajta profizmussal találkoztunk, mit akkor még nyomokban sem láttunk Magyarországon.

Bors: Jó korszakban volt felkapott énekesnő?

P. É.: A lehető legjobb korszakban voltam! A táncom, a megjelenésem azt hiszem, meg is előzte a korát, ezért lehet, hogy sokan emlékeznek rám a mai napig, mondhatom, hogy rajongók maradtak, ami nagyon megtisztelő. Jó idő volt, igen.

Bors: Mit jelentett Önnek a Neoton Família?

P. É.: A Neoton Famíliában ott a família szó: nekem ők tényleg a családom volt. Rák jegyű vagyok, nagyon kötődöm. Éppen ezért lehet, hogy más zenekarokhoz sosem szegődtem el azután. Nekem mindig ők voltak a család, ez az érzés ennyi idővel később sem múlt el.

Bors: Miben nyilvánul meg ma ez a kötődés?

P. É.: Rendszeresen álmodom a Neotonnal, a tagokkal. Hozzám legközelebb talán Jakab Gyuri billentyűs állt, aki 1996-ban hunyt el. Bardóczi Gyula is jó barátom… Igen, sokszor álmodom velük, és érzem azt a szeretet, amit akkor. Én is szerettem azokat az embereket. A távozásom a zenekarból hangosra sikerült, de én lezártam a múltat. Bennem nincs harag, én már nem akarok háborúzni!

Bors: Ma is énekli még a régi nagy Neoton slágereket?

P. É.: A mai napig fellépek, egyedül, táncosokkal csinálok Neoton-show-t, igazi retró nosztalgia. A Neoton-slágereket mindenki szereti, fiataltól az idősekig, így nagyon vegyes a közönségem.

Bors: Színésznőként is kipróbálta magát az 1980-as, 1990-es években.

P. É.: A Neoton-korszak után, miután kiléptem, lehetőséget kaptam a Ruttkai Éva Színházban szerepelni. Szalai Zsolt akkori igazgató úrral nagyon jó kapcsolatot építettem ki. Nagyon megtisztelő volt, hogy színésznőként is kipróbáltak. Hálás vagyok az igazgató úrnak, hogy visszaadta az önbizalmamat, hogy jó lehetek színésznőként is. Hogy még mindig jól működöm a színpadon. Ezt korábban azért eléggé letörték. Nem önszántamból szálltam ki a Neotonból, hanem azért, mert eljutottam egy olyan pontra, hogy öngyilkosságot akartam megkísérelni.

Bors: Gyermekkora óta énekesi karrierre vágyott?

P. É.: Abszolút! Hároméves voltam, mikor felfedeztek. Az utcán hangosan énekeltem, trilláztam a Süss fel, Nap-ot!, akkor még szoprán voltam. A bátyám énektanárnője meghallott, kiderítette, ki vagyok, és javasolt a gyerekkórusba. Aztán jött a zongora, a kórusok. Mindig néztem a nagyokat, Kovács Kati, Zalatnay Sarolta: én is erre vágytam.

Bors: Hogy szolgál az egészsége?

P. É.: Hála Istennek, jól vagyok, nemrég voltam egy teljes körű kivizsgáláson, a vérképemen kettő árva csillagocska volt, ami arra utalt, hogy az ideális tartományon kívül van az adott értékem. De minden más példás volt!

Bors: Azt gondolom, hogy nem panaszkodhat, jó formában van. Mivel tesz az egészségéért?

P. É.: Vitaminokat szedek, az étkezésben pedig azt vallom, hogy minél egyszerűbben! A szüleim örökségét viszem tovább: finoman, de egyszerűen főztek. A célnak megfeleljen. Nem tetszik ez a divat, hogy ki van pakolva az asztalra öt-hatféle étel... Bőven elég reggelire egy tojásrántotta, ebédre pedig egy főzelék zöldségből tökéletes, feltét nélkül is. A kilók azért feljönnek, de jelentem, nem én vagyok a hunyó: ugyanis 27 éve antidepresszánst szedek. Az első évben 18 kiló jött fel, pedig ugyanúgy, vagy még kevesebbet ettem. Azóta is évente fél-egy kiló felkúszik. Azért nem panaszkodom, szerintem a koromnak megfelelően nézek ki, nőies vagyok. Nem harcolok ez ellen. Vallom, hogy változtass, amin tudsz, amin nem tudsz, azzal békélj meg!

Bors: És a mozgás? Mennyire él aktív életet?

P. É.: Egy nénit ápolok, akit gyakorlatilag én mentettem meg. Régóta járok hozzá, beszélgetni, takarítani, bevásárolni. Bár van családja, nem is élnek messze, mégsem foglalkoznak vele. Szegénynek volt egy szívrohama, az orvos már elfekvőbe akarta küldeni, de én vállaltam, hogy ápolom. Azóta a fiammal nála élünk, és felváltva ápoljuk. Emelgetni, pelenkázni, fürdetni kell. Szóval fizikai aktivitásból nincs hiány részemről. (nevet)

Bors: Mi az, ami ennyire fitten, fiatalosan, vidáman tartja még mindig?

P. É.: A zene nagyon fontos az életemben, meghallok egy jó dallamot, és mozogni, táncolni, énekelni van kedvem. Volt egy rossz időszakom, amikor tíz évig nem hallgattam zenét. De rájöttem, anélkül nem olyan szép az élet. Az életemben két igazán fontos dolog volt mindig, a család és a zene. Hála Istennek, mindkettőt megkaptam.