Baleset

Súlyos autóbalesetet szenvedett, mindjárt tolják be a műtőbe a TV2 sztárját

Létrehozva: 2023.07.01.

Szaszák Zsolt azt szeretné, hogy a végeredmény olyan legyen, ahogy a baleset előtt kinézett az orra.

Hamarosan megműtik Szaszák Zsoltot, akinek tavaly egy súlyos autóbaleset miatt többek között eltört az arc- és a homlokcsontja is. A színésznek sűrű a nyara, a műtét is pont egy próbaidőszak közepén lesz.

Október 26-án történt a baleset, autója szinte felismerhetetlenségig roncsolódott Fotó: Szaszák Zsolt

Július 19-én lesz a nagy nap, és mivel a baleset dátuma az egy új születésnap, ez valami új névnap, ha el kell helyezni egy új periódusos rendszerben. Nagyon várom, nagyon érdekes, hogy semmilyen félelemérzet nincsen bennem. Már várom azt, hogy mind érzelmileg, mind mindenhogy legyünk túl ezen

– mondta a Mokkában a Sztárban sztár leszek! felfedezettje.

Amikor Istenes László rákérdezett, hogy mit fognak vele csinálni, úgy fogalmazott:

„Szednek le egy kis zsiradékot és ahhoz tesznek egy speciális oldatot, amivel porcosodni fog ez a zsiradék. És ez teljesen formázható. Ami nagyon szép lesz, hogy nem úgy lesz, mint egy orrműtétnél, általában ugye kisebbíteni szoktak orrot, én nyilván nagyobbíttatom, de nyilván ez sem probléma... nem úgy lesz, hogy elmondják, hogy ez így fog kinézni, hanem lesz ott nekem 5-6 fotó és választhatok, hogy nekem az a hármas nagyon tetszik, és akkor azt rám applikálják” – mesélte Zsolt.

Hozzátette, azt szeretné, hogy a végeredmény olyan legyen, ahogy a baleset előtt kinézett az orra.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek