Lukács Laci: Olyanok vagyunk, mint egy házaspár, csak hárman
Minden családban, párkapcsolatban és persze zenekarban is kialakulnak olykor-olykor viták, nézeteltérések. A Tankcsapda három tagja, Lukács Laci, Sidlovics Gábor és Fejes Tamás őszintén vallott arról, hogyan oldják meg ezeket a helyzeteket.
Harmincnégy éve alakult meg hazánk egyik legsikeresebb rockegyüttese, a Tankcsapda. Az évek során a debreceni zenekar több tagcserét is túlélt, a legutóbbi klipforgatásukon pedig a hullámvölgyeikbe is beavatták a hot! magazin olvasóit.
hot!: Több mint harminc éve töretlen a Tankcsapda sikere. Mi ennek a titka?
Lukács László: Szerintem nincsen semmiféle titok. Leginkább abban rejlik az erőnk, hogy szeretünk azzal foglalkozni, amivel foglalkozunk. A közönségünk is érzi, hogy nem egy felvett póz vagy manír az, amit látnak tőlünk, hanem valóban belőlünk jön.
Fejes Tamás: Ezenkívül szerintem még az, hogy a saját kezünkbe vettük az irányítást.
Sidlovics Gábor „Sidi”: Mindhárman elköteleződtünk a zene iránt, és ez a legfontosabb hajtóerő a csapatban. Minden dalunk esetében bedobáljuk a közösbe az ötleteinket. A legutóbbi videóklipünknél is ez volt: ha jól emlékszem, egy megbeszélésen voltunk a MOL székházban, amikor már tudtuk, hogy a Pesten megjelent Isten című dalunkhoz készítünk majd egy klipet. Amikor mentünk ki a liftből, akkor beszéltük Laciékkal, hogy mennyire jó lenne itt forgatni. Az ötletet nagyon hosszú és aprólékos szervezés követte. Magát a sztorit viszont már a kreatív csapat és a rendező álmodta meg.
Mindenkinek megvan a saját erőssége a Tankcsapdán belül
hot!: Hogyan épül fel az együttes dinamikája?
Sidi: Néha nem egyszerű, mert eléggé erős személyiségek vagyunk, de megvan a kellő érzelmi intelligenciánk ahhoz, hogy tudjuk, mikor kell hátra- vagy előrelépni. Nagyon fontos, hogy néha le tudjuk rakni az egót, és csak a zenekar érdekeit nézzük, nem pedig a sajátunkat. Van egy általános szabályunk: ha valamiről dönteni kell, akkor általában szavazunk. Ha már ketten letették a voksukat valamire, akkor a harmadiknak alkalmazkodnia kell ehhez.
Laci: Igen, vannak olyan helyzetek, amikor valóban egyfajta szavazással döntjük el, hogy mi legyen, de olyanok is akadnak, amikor egyvalakinek kell döntenie. Ugyanis ha minden egyes alkalommal összeülne a zenekar, akkor nem lenne időnk semmi mást csinálni!
hot!: Kinek mi az erőssége?
Laci: Nagyon kevés kivétellel minden dalszöveget én írok, de mindhármunknak vannak részfeladatai: én határozom meg a zenekar gondolatiságát leginkább a dalszövegeken keresztül. Amióta megalapítottam a Tankcsapdát, sosem volt számomra mindegy, hogy kikkel zenélek. Ahhoz, hogy ez az egész működjön, kellenek az ötleteik, a tehetségük, a lelkük.
Sidi: Mindhárman a zenéhez értünk a legjobban, de az évek alatt kialakult, hogy azon túl kinek mi az erőssége: én a vizuális és a grafikus témákkal foglalkozom, Laci ugye a dalszövegeket írja, Tomi pedig nagyon jó üzleti stratéga.
Tomi: Hát ezt mondjuk inkább úgy, hogy a vakok között a félszemű a király – Laci és Sidi tipikus művészemberek, nincs igazán üzleti érzékük, de ezzel nincs is semmi baj. Emiatt ez a szerep valamilyen szinten rám hárul, de nekem is ugyanúgy a zene a legfőbb feladatom, és ahhoz értek én is a legjobban. Szerintem egységében kell nézni a dolgokat, tehát azt, hogy mi hárman együtt mit képviselünk.
„Régebben volt, amikor együtt jártunk nyaralni”
hot!: A zenekaron kívül is jó a kapcsolatotok?
Tomi: Van, amikor szeretjük egymást, és van, amikor utáljuk. Most nagyjából a kettő között vagyunk, kezdünk kijönni egy nagyon durva „utálom” időszakból. Mindenkinek megvannak a saját sérülései, hiszen össze vagyunk zárva. Ez olyan, mint egy házasság. Lacival több mint húsz éve dolgozom együtt, így volt, amikor többet aludtam vele, mint a volt feleségemmel! Annyira erős köztünk a kötelék, ami túlmutat egy sima barátságon. Régebben volt, amikor együtt jártunk nyaralni, néha viszont jobb, ha tartunk egy kisebb távolságot ahhoz, hogy a Tankcsapda működni tudjon. Aztán persze az is lehet, hogy három év múlva újra sülve-főve együtt leszünk, ezt sose lehet tudni.
Laci: Valóban olyanok vagyunk, mint egy házaspár, csak hárman; vannak jó időszakaink, és vannak rosszabb periódusaink. Egy „gyermek”, vagyis album születésénél az esetleges problémák háttérbe szorulnak, mert mindenki az újdonságra fókuszál. Máskor meg fáradtabbak vagyunk, és előjönnek a hétköznapi gondok.
Sidi: Csak a tündérmesékben létezik olyan, hogy ilyen hosszú idő alatt sosem alakul ki konfliktus egy zenekarban.
Teljesen természetes, hogy vannak és lesznek is összetűzések közöttünk, de ezeket megtanultuk kezelni.
hot!: És hogyan teszitek?
Sidi: Napokig tudnék erről beszélni! (Nevet.) Lényegében megpróbálunk odafigyelni arra, hogy tiszteletben tartjuk a többiek érzéseit, tehát nem sz*rozzuk a másik munkáját. Viszont az is fontos, hogy kimondjuk, ha valami nem jó. Annak sosincs jó vége, ha mindent a szőnyeg alá söpör az ember, mert az előbb-utóbb robban.
Laci: Igyekszünk a lehető legzökkenőmentesebben átvészelni ezeket az időszakokat, és menni tovább.
Persze tudjuk, hogy semmi sem tart örökké, de mi megyünk, ameddig csak lehet!
Tomi: Két választásunk van: vagy az emberi gyarlóságunkat nézzük – vagyis az egónkat –, vagy megtanulunk a jelekből továbblépni, és jobbá tenni azt, ami a problémát okozta. Mind a hármunknak a zenélés és a színpad az élete, tehát az a lényeg, hogy elsősorban az együttes érdekeit nézzük, és ne a sajátjainkat. Azon vagyunk, hogy a zenekart hosszú távon egyben tudjuk tartani, mert egy ilyen jól működő sikersztorit vidékről nem nagyon látott még Magyarország, és ezt hülyeség lenne egóból szétrugdosni meg agyonverni.
„Mindegy, ki honnan jött, egységben van az erő”
hot!: Van valamilyen rituálétok a fellépések előtt?
Sidi: Van egy pacsink, amit már legalább tíz éve alkalmazunk. Ezt minden koncert előtt megcsináljuk.
Tomi: A Számolj vissza című dalunk videóklipjében van ez a kézfogás. Van egy üzenete: mindegy, ki honnan jött – egységben van az erő. Szerintem ez egy tök jó szokás. Amikor koncert előtt pacsizunk, Laci háromig számol, és bemondjuk a helységnevet, ahol fellépünk.
Megfigyeltem, hogy ha valakinek elcsúszik az ujja vagy szétesik a kézfogás, akkor nem lesz annyira jó a buli, mint amikor teljesen stabil. Fura, de eddig tényleg így tapasztaltam, pedig sosem hittem ilyesmiben.
