Failoni Donatella önéletrajzi könyvet ír. A zongoraművésznő ugyan lassan halad, mert sokat elidőzik egy-egy kedves emlék felidézésével, de már most biztos benne, hogy sokakat elgondolkodtat majd azzal, ha elmeséli: milyen testközelből az igaz szerelem.
Failoni Donatella minden évben, kora tavasszal leköltözik Balatonrendesre a hegytetőn álló házába, ahonnan csak késő ősszel, a hideg beköszöntével megy haza. Imádja a balatoni életet, kertészkedik, nagy vacsorákat szervez a helybéli ismerőseinek és ha ideje engedi, leül az önéletrajzi könyvét írni. Sok évtized izgalmas, érdekes, különleges történetét kell papírra vetnie, talán ezért halad lassan vele.
A könyv kapcsán olyan emlékek is előkerülnek, melyekről Donatella még sosem beszélt a nyilvánosság előtt. Köztük az a pillanat is, amikor először megpillantotta a sármos, zsivány tekintetű fiatal színészt, Oszter Sándort, aki a zongoraművésznő első férjének jóbarátja volt.
– Kevesen tudják, hogy nekem két házasságom volt. Az első férjem Dobai Péter, Kossuth-, és József Attila-díjas költő, író. Neki volt jó barátja Oszter Sándor. Amikor ő először vendégségbe jött hozzánk, meglátta anyám és így szólt: "Ha húszéves lennék kislányom, biztosan ebbe a gyönyörű férfibe lennék szerelmes!" Nevettem rajta, és azt válaszoltam, hogy "kellene a fenének egy ilyen jóképű nőcsábász!" – mesél az emlékeiről Failoni Donatella.
– A baráti találkozásaink alkalmával egyszer-kétszer ugyan megkérdezte, hogy nem innék-e vele egy konyakot, de nem volt soha rámenős, tiszteletben tartotta azt, hogy a barátja felesége voltam – folytatta Donatella. – Annak a házasságnak aztán gyorsan vége is lett, és a munkám miatt többször futottam össze Sándorral rendezvényeken. Ilyen volt 1977. október 17-e is, mikor Cegléden voltunk a Muskátli presszóban egy Bartók Béla-József Attila esten. Ott történt meg az, hogy rám nézett, én őrá, és egy pár másodpercre egymásba feledkeztünk. Méterekre voltunk egymástól, mégis olyan volt, mintha csak ketten lennénk a teremben. Még a zenét sem hallottuk. Aztán mielőtt haza indult volna, odalépett hozzám és a nyakamba csókolt. A szemtelen... – nevette el a magát Donatella. – De nem kapott pofont, inkább megadtam neki a telefonszámomat. Még aznap feljött hozzám, hajnali négyig beszélgettünk. Nem érintettük meg egymást, csak csevegtünk.
Akkor jöttem rá, hogy Sándor nem csak egy üresfejű szépfiú, hanem egy érett férfi, aki okos, aki jól gondolkodik, akinek értékes minden gondolata. Hajnalban úgy távozott, hogy azt mondta, másnap este nyolcra értem jön. Jött is... A haláláig, 42 éven át együtt maradtunk.
Failoni Donatella és Oszter Sándor jó házasságban élt. Még akkor is, ha a jóképű színész nem volt feltétlenül a hűség mintaképe.
Én tudtam mit kapok, mi van a csomagban, amikor összeházasodtam a férjemmel. Én sosem csaltam meg, ő volt, hogy kis kerülővel jött haza. Sosem vetettem a szemére és azt is elmondom miért: mert mindig azt éreztette velem, hogy én vagyok a legfontosabb nő az életében. A királynő voltam a várban, akit a tenyerén hordozott, akit imádott és kényeztetett. És akit sosem hagyott volna el senkiért... Ezzel mindig tisztában voltam. Hiszen ilyen nőt mint én, sosem talált volna magának és ezt ő is pontosan tudta
– mondta Donatella.
A zongoraművésznőtől azt is megtudtuk, hogy még most is, 77 éves korában kerülgetik az udvarlók, akiket ő rendre elhajt.
– Vannak még érdeklődők a mai napig, de egyiket sem veszem komolyan. Mert egy dolog biztos az életemben: én soha többé nem megyek férjhez. Nekem Sándor volt a nagy szerelmem, el sem tudnám képzelni, hogy másik férfi iránt érezzek bármit. A szívem foglalt, hiszen ő benne van most is és marad örökre, amíg csak élek.