Újrakezdés

„Az élet újra megálljt parancsolt nekem” – Újra műteni kell Széphalmi Juliskát

Mona

Létrehozva: 2023.11.11.

Néhány nappal ezelőtt, balett órán roppant meg Széphalmi Juliska térde. Akkor még azt gondolta, nem történt nagyobb baj, azonban tegnap kiderült, újra műteni kell.

Széphalmi Juliska két évvel ezelőtt esett át egy térdműtéten. Most azonban újabb operáció vár rá. A gyönyörű táncosnő hiszi, hogy az élet most egy újabb megálljt parancsolt neki, ezzel időt hagyva arra, hogy lelkileg is rendbe tudja tenni magát.

Balett órán, egy ugrás gyakorlatnál – amit húsz éve ugyanúgy csinálok – megroppant a térdem. 

– Nem fájt, ezért azt gondoltam, nem mozdult el semmi benne. Pont aznap volt az Operaház Fantomjának a húsz éves jubileumi műsora, akkor még nem is volt kérdés számomra, hogy meg tudom csinálni. Hétvégén mindkét nap dupla előadásom volt, vasárnap este viszont beláttam, nem tudok több előadást csinálni – kezdte a Borsnak Juliska, aki azonnal orvoshoz fordult. – Azt javasolta, ha nem fáj, és úgy érzem, tudok vele dolgozni, nincs semmi akadálya. A javaslatára elmentem MRI-vizsgálatra, az eredmény kielemzésére várnom kellett, ezért tegnap derült ki, hogy mégis nagy a baj: porcleválásom van, amit operálni kell. Viszont ha már erre sor kerül, beépítenek egy plusz stabilizáló szalagot. Egyébként pont arról a lábamról van szó, amit két évvel ezelőtt keresztszalag pótlással műtöttek. Szerencsére nincs tűrhetetlen fájdalmam, kicsit bicegek és nem esik jól a lépcsőzés, de alapvetően nem szenvedek. Lehet, hogy már jövő héten sor kerül rá – árulta el érdeklődésünkre.

Széphalmi Juliska
Juliskára minimum négy hónap kényszerpihenő vár (Fotó: Markovics Gábor)

„Sok minden jött össze az utóbbi időben”

Juliska életét rendkívül felforgatja a történtek. Négy hónapot vesz igénybe a felépülése, ami újabb kiesést jelent számára a munkából. Viszont úgy gondolja, a sors ismét egy figyelmeztetést küldött számára.

Nekem a tánc a munkám, fontos, hogy a testem jól működjön. Hosszú gyógytorna vár rám utána. 

Ezek és a hasonló dolgok nem véletlenül történnek. Hiszem, hogy az élet újra megálljt parancsolt nekem. 

– Sok minden jött össze az utóbbi időben. Mindenki tisztában van azzal, hogy most egy nehezebb időszakot élek meg, igyekszem magammal foglalkozni és ügyesen továbblépni, megérteni a szakítást. Most rákényszerülök arra, hogy legyen időm, lehetőségem ezt feldolgozni, megemészteni és átgondolni, hogyan tovább – mindenféle szempontból – mondta őszintén a táncosnő.

Széphalmi Juliska
Jó ideig nem táncolhat Juliska (Fotó: Markovics Gábor)

„Nem állhatok lábra, ami újabb kihívás elé állít”

Mivel Juliska már egyszer került ilyen helyzetbe, tisztában van azzal is, hogy nehéz hónapok elébe néz, mert a mozgásában lesz korlátozva, miközben az anyai kötelezettségeinek is eleget kell tennie.

Két hétig csak mankóval közlekedhetek, nem állhatok lábra, ami újabb kihívás elé állít. Az az igazság, hogy nincs senki körülöttem. Csak a volt férjem (Sánta László – a szerk.), és nyilván ő fog nekem a legtöbbet segíteni, főleg Lacika tekintetében, akit iskolába kell vinni, és elhozni, miközben edzésre is jár, de az édesapjának is dolgoznia kell. Valljuk be őszintén, mindenkinek megvan az élete. Az összes barátnőmnek gyermeke, családja van, nem lehet ugrasztani egyikőjüket sem. Én a negyedik emeleten lakom, nincsen lift, vannak kérdések, például hogy egy bevásárlást hogyan fogok intézni. Az élet viszont nem áll meg. Ami még újabb problémát okoz, hogy a műtét után 30 napon keresztül, ugyanabban az időben véralvadásgátlót kell hason keresztül beadnom magamnak. A gondolattól is rosszul vagyok. Lehet, hogy másnak ez nem okoz problémát, viszont nekem igen. Még nem tudom, hogy képes leszek-e rá. 

De szeretnék pozitívan hozzáállni, tanulni ebből a helyzetből, és hiszem, hogy erősebben fogok felállni. 

– Tudom, hogy a nagyon lentből pozitív végkifejlet lesz. Próbálom ezt az időt magamra fordítani. Muszáj, hogy tudatosítsak dolgokat, és tovább kell gondolni, mi az utam – elmélkedett a táncművész.


 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek