Szinte élete végéig aktívan dolgozott, ám utolsó fő művének, családi regényének megjelenését már nem érhette meg. Tragédiák szegélyezték Benedek Miklós útját, ám ő mindvégig méltósággal viselte a megrázkódtatásokat.
Megrázta az egész országot a hír, hogy a 77 éves művész örökre eltávozott az élők sorából. Pedig az elmúlt időben sok baj érte, Benedek Miklós súlyos betegséggel, a COPD nevű, a tüdőre és a szívre is veszélyes kórral küzdött, ám mégis oly sokan bíztak abban, hogy javul az állapota, és újra erőtől duzzadó alakításokkal kápráztatja el a közönségét. Novemberben azonban őt is megtámadta a Covid, az utolsó csatáját így már nem vívhatta meg győztesen. A nemzet színésze hősiesen harcolt az utolsó éveiben, hogy minél tovább élhessen a szerettei közelében, minél több időt tölthessen imádott unokáival. Még a legnagyobb szenvedélyéről is hajlandó volt lemondani az egészsége érdekében.
„Nem is dohányzom már, én, aki hatalmas dohányos voltam, imádtam dohányozni. Ráadásul egy turnén vettem egy Dupont-öngyújtót. Csilingel, amikor az ember meggyújtja. Státuszszimbólum. Azzal imádtam meggyújtani a cigarettát.
Erről sajnos le kellett mondanom, nyolc éve nem dohányzom, ami nem baj. Inhalálok most.
Soha életemben a hangommal nem volt semmi baj, most el kellett mennem gégészhez. Nagyon helyes a professzor, de azért nem tudja meggyógyítani. Valami oka van, összefüggésben van a betegségemmel” – árulta el ősszel a Palikék Világa by Manna adásában.
Tavaly év elején a hot! magazinnak is interjút adott. Akkor elmesélte, hogy úgy érzi, egyre egészségesebb, így vágyik a színpadra.
– Szerencsére a Covid vírus nem támadta meg a szervezetemet, az már egy kicsit sok lett volna, de több olyan gond adódott, amit csak fekvőbeteg-ellátásban, szigorú kezelések segítségével lehetett kordában tartani. Hosszú volt az az egy hónap, de most már az otthonomban lábadozom. Még nem érzem magamat teljesen jól, és nagyon hamar elfáradok. De nem engedem, hogy a rám jellemző derű elhagyjon, igyekszem regenerálódni, ugyanis még mindig a terveim között szerepel, hogy már február közepén-végén visszatérek a színpadra – reménykedett akkor a színész.
Ám végül hiába küzdött, nem nyerhetett. A Covid mégis elérte őt is. Annak ellenére sem volt esélye, hogy a munka is fiatalosan tartotta, éppen elkészült a családjáról szóló regény elkészítésével, amelynek a megjelenését már nem érhette meg. Egyre rekedtebben járta a stúdiókat, hogy hirdesse a könyvét. Így került az Újbuda Televízió képernyőjére, ahol a Mássalhangzó című műsorban októberben drámai mondatok hangzottak el tőle:
Csak a jó emberek halnak meg. A rosszak maradnak. Van benne igazság. Én annyi rossz embert ismerek, aki él...
Ha valaki, hát ő pontosan tudta, milyen elveszíteni azokat, akiket a legjobban szeret az ember. Élete elején, kiskamaszként, mindössze másodikos gimnazistaként vesztette el az édesapját. A megrázó emlékekről a hot! magazin hasábjain is mesélt.
– Iskolába készültem éppen.
Anyám szólt, hogy aznap nem megyek be a gimnáziumba: meghalt az apám. Nem volt szép nap, nem jöttek szép hetek.
Azt is nehéz volt felfogni, hogy az édesapám öngyilkos lett. Az erős hipochondriája, a ráktól való félelem, a magányosság miatt halt meg – árulta el, hozzátéve, hogy sosem olvasta apja búcsúleveleit.
Aztán néhány éve feldolgozhatatlan veszteséggel kellett szembesülnie: elhunyt imádott fia, Benedek Tibor, ezt a tragédiát pedig az utolsó pillanatig sem tudta feldolgozni. Nem is lehet. Dühös volt a világra, hogy a fiát olyan fiatalon ragadta el az élet, és hogy az orvostudomány nem tudott segíteni rajta. Most pedig a világ dühös miatta. Még élhetett volna. Még élnie kellene.
Sokan köszöntek el a színészóriástól, de talán a legmeghatóbb módon Csonka András tette. Az ő mondataiból idézünk.
„Tudom, hogy nem voltál egészséges, mégis sírok. Sírok, Miklósom. Annyi mindennek kellett volna történnie Veled, ami jó, ami méltó, amit megérdemelsz. Mi is megérdemeltük volna, hogy átéljük. Érted és általad. Ég Veled! Mindent köszönünk!”