A hegedűművész visszatekintett gyerekkorára, és jövőbeni terveiről is mesélt.
Mága Zoltán az utóbbi időben több időt töltött Amerikában, gyakran játszott a magyar közösségnek.
- Már évek óta együtt emlékezünk a magyar közösségek tagjaival az ’56-os forradalom résztvevőire, akik vállalták a hősi halált és az emigrációt a szabadságért. Sokan közülük az Egyesült Államokba és Kanadába menekültek és a semmiből kezdtek új életet. Magyarok maradtak még sok ezer kilométeres távolságból is. Őrizték a nyelvet, a kultúránkat és figyelemmel kísérték hazánk sorsának alakulását. Amikor az Egyesült Államokban játszom, akkor személyesen is megtapasztalhatom, hogy mennyire fontos a tengeren túli magyar közösségnek a történelmünk, a múltunk és Magyarország.
Ha amerikai magyar közönségnek játszom, mindig el szoktam mondani, hogy jó érzés közöttük megélni a magyarságot, mert megerősít a magyarok tisztelete, szeretete, identitása és mindez erőt ad, hogy még nagyobb odaadással védjük a szabadságunkat, a békét és harcoljunk az elnyomás és a zsarnokság ellen.
Láthatjuk: lázong, forrong a világ – nagy szükség van a hitre, a reményre és a szeretetre, hogy a háború véres borzalmai véget érjenek. Ukrajnában honfitársaink, Izraelben testvéreink élete van veszélyben. Az imák hangjait most még elnyomja a fegyverek robaja, de hinnünk kell abban, hogy hamarosan eljön a megbékülés ideje. Hiszek abban, hogy a békét nem fegyverekkel, tankokkal, hanem párbeszéddel lehet elérni. Hazánk vezetői, élén a miniszterelnökünkkel, a béke nagykövetei. Békemissziós tárgyalásaiknak és közvetítésünknek is köszönhető, hogy a helyzet eddig nem eszkalálódott és reményeink szerint nem is fog. A földön egy ember sem akarhat újabb világégést.
A második világháború rémtetteit, borzalmait nem feledjük, és a történelem nem ismételheti meg önmagát. Éppen ezért kötelességünk támogatni mindazokat, akik a békét, a megnyugvást akarják, akik kizárólag az emberi élet megmentését tartják szem előtt - mondta a hegedűművész a Magyar Nemzet interjújában.
Ahogy fogalmazott, a humanisztikus hozzáállása a gyerekkorából is adódik, mivel szerény körülmények között nőtt fel.
- Valóban szerény körülmények között nőttem fel, de büszkén vállalom ezt az időszakot is. Zenész dinasztiából származom, édesapám is zenész. Amikor kisgyermek voltam, apukámnak egyetlen tanácsa volt: kisfiam, becsületesen élj és szorgalmasan tanulj, mert akkor egyenlő eséllyel indulhatsz az életben.
A zene mellett ő komoly fizikai munkát végzett azért, hogy a tandíjaimat és különóráimat ki tudja fizetni. Ezt soha nem fogom elfelejteni, és nagyon hálás vagyok neki ezért. Gyerekkoromban a szolnoki zeneiskolába felvételiztem – de nem volt már hely. A hegedűtanárnak viszont nagyon tetszett, ahogy játszottam. Ő azt mondta, hogy ragaszkodik hozzám és felvesz akkor, ha magánórákra járok hozzá. Mivel az édesapja református lelkész volt, így a helyi templomban tudott tanítani. A hajnali buszról leszállva a templomba mentünk, ahol a tanárom fél hattól fél nyolcig adott órákat.
Az oltár előtt gyakoroltunk, a kedvemért a téli hidegben kis villanyradiátort állított be, hogy megmelegítsem a kezem, mert a hidegtől reszketve érkeztem hozzá. A nagykabátot nem vettem le, de a kesztyűt muszáj volt. Skálázással, ujjgyakorlatokkal lassan engedtek fel elgémberedett ujjaim.
De vállaltam a hajnali tanulást, mert a hegedűtanárom remek pedagógus volt. Nem sokon múlt, hogy feladjam, de kitartottam. A családom adott nekem erőt, hogy folytassam, illetve az az elhatározás, hogy a szüleimnek segíthessek. Tizenkét évesen felvételiztem a Rajkó Zenekarhoz, akikkel később bejártam a világot. A karmester hamar kinevezett a gyerekzenekar főprímásává – erre a legtöbbeknek éveket kellett várni. Kollégista voltam ebben az időben és minden szabadidőmet gyakorlással töltöttem, az estéket, éjszakákat is, hiszen nem a tehetség tud utat törni magának, hanem a szorgalom és a kitartás.
Már gyermekkoromban megígértem Istennek, mivel hívő keresztény ember vagyok: ha egyszer kitörünk a szegénységből, akkor én miden erőmmel azon leszek, hogy segítsem a rászorulókat.