Most először ült repülőre kisfiával együtt Nyári Dia, ráadásul így elsőre jó hosszú utat választottak, Srí Lankára repültek. Az út azonban nemcsak szép emlékeket okozott.
Imád utazni Nyári Dia, de egy nagyon rossz élmény miatt eddig ötéves kisfiával nem ült repülőre. Pedig férjével mindketten fontosnak tartják, hogy lehetőségekhez mérten megmutassák Zétinek a legtöbb dolgot a világból. De most sok más hazai sztárhoz hasonlóan férjével ők is szerettek volna a télből a nyárba repülni, így a színésznő végül legyőzte ezt a félelmét és férjével és kisfiukkal meg sem álltak a csodálatos Srí Lankáig.
Most először beszélt arról a sztáranyuka, hogy hosszú éveken keresztül fóbiája volt a repüléstől és emiatt a félelme miatt eddig gyermekével csak olyan helyre utaztak, ahová kocsival el tudtak jutni. De idén Nyári Diában megfogalmazódott, hogy nem szeretné imádott kisfiát megfosztani a világ megismerésének élményétől.
A repülés nem igazán a kedvenc utazási formám, egy rossz élmény miatt, így elképzelhetetlennek tartottam, hogy ebben osztozzam Zétivel, annak ellenére, hogy azóta egyedül és Danival már sokat repültem
– írta Instagram-oldalán őszintén Nyári Dia.
Csodálatos úti célt választottak, a világ egyik legkülönlegesebb országába, régi nevén Ceylonba, vagyis Srí Lankára utaztak. A gyönyörű, napsütésben Zéti vezetett tuktukot, evett és játszott az őslakosokkal, megmászta az óriási oroszlán sziklát a kis lábaival, etetett és fürdetett elefántokat, találkozott egy csomó makival, és sok mindent megtudott Buddháról – Dia fotói szerint.
A sportos, vagány sztáranyuka egy régi vágyát is megvalósította: szörfözött az Indiai-óceánban, igaz már az első óra balesetbe torkollott. Lapozós posztjában a színésznő még a baleset eredményét, vagyis a letört első fogát is megmutatta, a képekhez annyit írt:
„Kifogott rajtam ez a szörfoktatás…. dokikámat hamarabb látogatom meg otthon, mint anyukámat.”