Túri Lui: Jimmy irigyelte a hangomat!
Óvodásként figyeltek fel a muzikalitására. Túri Lui hegedülni, gitározni, dobolni tanult, Sík Olgánál képezte a hangját. Körbejárta Európát, Afrikát, Amerikában Grammy-FIDOF díjat kapott, számos fesztivál nyertese. 43 éve él együtt a második feleségével, Zsuzsával. Öt lány és egy fiú édesapja.
Egy korszak egyik legsikeresebb énekese volt, és még ma is aktív. Túri Lui még Amerikában is díjat kapott annak idején - most pedig a hot! magazinban őszinte interjúban mesélt az életéről.
hot!: Hogyan írjátok a neveteket?
Túri Lui: Édesapám Túri volt, ragaszkodott hozzá, hogy mindhárom gyerekét így jegyezzék be az anyakönyvbe, hosszú ú-val. A vezetéknevemhez jól illik a Lui, de régen a rádióban nem engedték, hogy így konferáljanak fel – ott Lajosnak neveztek. Amikor az ötvenedik születésnapomat ünnepeltük, Antal Imre a műsorban III. Lajos királynak nevezett. A fiam lett IV. Lajos.
hot!: Nagyon szeretitek a gyerekeket, vagy olyan vallásosak vagytok, hogy hat született?
T.L.: Szeretem a lányaimat, de vágytam egy fiúra. Hosszú idő telt el, mire sikerült. Adrienn, Lili, Diána, Zsuzsánna, Glória – és Lajos. Szenes Iván megjegyezte, hogy végre lett egy magyar nevű gyerekem is.
hot!: Értelmiségi családba születtél, nem kellett utólag megtanulnod a viselkedést.
T.L.: Belvárosi família voltunk, a Veres Pálné utcában laktunk, otthonról hoztunk mindent. Az ELTE gyakorlóiskolájába jártunk; a szomszédban volt, így mindennap elkéstünk. Édesanyánk egyetemi tanár volt, pszichológiát, filozófiát adott elő, de abban az iskolában is tanított, ahová jártunk. Édesapám építészmérnök volt, ő újította fel a Fészek Klub épületét.
hot!: Ki támogatta, hogy zenei pályára menj?
T.L.: A nagypapa, Demeter Sándor hegedűművész volt és nagyon gazdag ember, az övé volt a Körönd négy épülete. A családnak ez a része Ausztráliába disszidált. Édesapám is hegedült, édesanyámnak ragyogó hangja volt, de azt mondta, isten ments, hogy zenész legyek. Vegyipari technikumba írattak. Nyaranta énekeltem a Balatonnál.
Túri Lui hegedülni nem szeretett
hot!: Miért taníttattak zenére?
T.L.: A nagypapa unokájaként kaptam a hangszert, de nem szerettem hegedülni; hiába gyakoroltam, a körülöttem lévő roma gyerekeket nem tudtam utolérni. Inkább a gitárt választottam, aztán a dobot.
1969-re meglett az ORI-vizsgám. Azzal biztattak, hogy ha kimegyek zenélni az NDK-ban dolgozó magyaroknak, nem visznek el katonának. A magyar nagykövettől kaptunk napi fellépőpapírt, amivel átmehettünk Nyugat-Berlinbe.
Miután magyar együttesként játszhattunk Rolling Stonest, legfeljebb a keletnémet rendőr lezárta az áramot a teremben.
hot!: Azokban az időkben, amikor háromévente lehetett nyugatra utazni, hogy kaptál mindenhová útlevelet?
T.L.: Énekeltem követségeken, hallottak a diplomaták, és hívtak, hogy menjek az ő országukba is fellépni. Engedélyeket kellett kérni idehaza, az ORI büntette az önimpresszálást. Egyszer hazajöttem, és letartóztattak a határon, hogy illegálisan tartózkodtam Nyugaton. Bebizonyítottam, hogy mindenhonnan fizettem a 10% jövedelemadót; ha azt elfogadták, akkor biztos, hogy nem törvényellenesen dolgoztam odakinn. A nyugdíjjárulék az egészen más dolog: fizettük azt is a Művészeti Alapnak, mégis eltűnt. 42 év után 40 ezer forint nyugdíjjal indultam, most kapok 64 ezret. De nem panaszkodom, sokat kerestem. Kellett is: minden gyerek egyetemet végzett, házat építettünk Pomázon. Nem ittam el, nem füstöltem el, amit összeénekeltem. Az italt nem bírom, a cigarettáról leszoktam.
hot!: Ehhez olyan feleség is kell, mint Zsuzsi. Hogy ismerkedtetek meg?
T.L.: Háfra Mari, a legjobb barátnője társaságában láttam meg. Manökenek voltak, táncosnőként is felléptek. Olyan szép volt, hogy alig mertem megszólítani. Később tíz évig dolgoztunk is együtt, 1981 és 1991 között. Aztán a gyerekek miatt Zsuzsi otthagyta az éjszakát. Pilatesoktató, ma is nagyon szép, arctornával kerüli el a ráncokat.
„Megnyertem a versenyt”
hot!: A hazai zenészvilágban sokan állítják, hogy felléptek Amerikában. Te hogy kerültél oda?
T.L.: Aki bárhol fesztivált nyert, azt meghívták a FIDOF rendezvényére. Én akkor már Máltán és Bulgáriában is első díjas voltam. Egy idősebb német pályatárs árulta el a titkot. Mondta, hogy a versenyek próbáin eleinte csak a karmester fülébe énekeljek – bekerülök az aurájába, megjegyez –, majd a következő alkalommal fogjam a mikrofont, és teljes erőből énekeljek. Akkor elterjed, hogy itt ez a fiú, aki akkorát énekelt… Bekerülök ebbe a skatulyába, és megnyerem a versenyt. Így is történt! Kansas Cityben Kenny Rogers adta át a Grammy-FIDOF díjat. Én a Glenn Miller emlékzenekarral adtam elő a What I Say című dalt.
A következő évben is meghívtak Amerikába. A videókazettát viszont nem tudtam lejátszani a hitetlenkedőknek. Vitray Tamás elkérte, amikor beszélgetett velem a műsorában, és egyszer csak megláttam a monitoron magamat. A YouTube-on látható, a díjátadó is.
hot!: Idehaza az összes éjszakai szórakozóhelyen felléptél. Énekeltél Cserháti Zsuzsával, Zámbó Jimmyvel. Barátok voltatok?
T.L.: Budapesten volt ötvenkét zenés szórakozóhely, egy éjjel öt helyen vártak. Rengeteget kerestünk. Jimmyt nagyon szerettem. Rendszeresen felléptünk a Casanovában. Az utolsó szilveszterét is együtt töltöttük: Zsuzsi, Fásy Ádám, Jimmy és én.
hot!: Mindent el tudsz énekelni. Nem vágytál olyan zajos sikerre, sztárságra, mint Jimmy?
T.L.: Azt mondta, hogy irigyli a rekedtes hangomat. „Én meg a tiédet!” – válaszoltam. És figyelmeztetett: Isten mentsen, hogy híres legyek. Ő tudta, hogy miért. Szerettem a pénzt, de a családot mindennél jobban. Meséltem a gyerekeknek lefekvéskor, csak éjjel mentem fellépni. A tehetség, amit fentről kaptam – meg a családtól, a génekkel együtt –, megvan. Jól érzem magam, az egészségem rendben. Ha hívnak, fellépek. Emellett a Klubrádió hangmestere vagyok, technikailag készítem elő a műsorokat, és naponta sokszor hangzik el a nevem: „Velünk van Túri Lui”.
