Fogyás

"Úgy megyünk a műtőasztalra, mint a kifutóra a modellek" - több, mint 20 kilót fogyott Emilio és Tina

B. V.

Létrehozva: 2024.05.30.

A zenész és szerelme sosem titkolták azt, milyen eszközökhez folyamodnak a fogyás érdekében.

Jellinek Emil, művésznevén Emilio közel 100 kilót fogyott az elmúlt évek alatt. Legnehezebb állapotában 180 kiló volt, de akkor már tudta, innen ne tovább. A színpadon már nem bírt mozogni, három-négy dal után pedig fujtatott. Ekkor ébredt rá, hogy ha élni akar, akkor tennie kell az egészségéért. Pláne, hogy időközben apa lett, így tudja, immáron komoly felelőssége is van: kislányának ugyanis szüksége van egy apára, aki felneveli őt. 

20210929_Frizbi_Life_tv_050_KB_Metropol
Emilio és Tina több, mint 20 kilót dobott le Fotó: Keresztesi Balázs

Emilio és felesége Tina mindig is küzdött a súlyával. Volt már gyomorgyűrű műtétjük, most pedig gyomor bypass műtéten estek át nemrég, aminek köszönhetően Tina 26, Emilio 22 kilót fogyott. 

Úgy megyünk a műtőasztalra, mint a kifutóra a modellek. 

- viccelt vele Emilio, aki kiemelte, ők sosem titkolták azt, mivel fogytak éppen le, mivel nem akarják becsapni a rajongóikat azzal, hogy valami csodaszert szedtek, ami hatott. Nem, ők megakarják őrizni a hitelességüket:

Fontos dolog, hogy ne vesszük el a hitelességünket a mai világban.

 - tette hozzá.

A házaspár mint mindenbe, úgy ebbe is együtt fogott bele. 

Én még magam is sokszor rácsodálkozok a tükörbe, amikor belenézek, hogy az embernek végre farsangi sertésjelmezt sikerül magáról levetnie.

 - jegyezte meg Tina fogyásukkal kapcsolatban hozzátéve, itt azért még nem állnak meg, ő speciel még 15 kilótól akar megszabadulni.

Ha te saját magad nem érzed jól a bőrödben, akkor az kihat az életedre. Az egészség nagyon, nagyon fontos. 

- emelte ki hozzátéve, hogy márpedig a túlsúly komoly problémákat tud okozni.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek