Változás

Bangó Marika döntést hozott, árulja belvárosi lakását: Nagyon szeretnék anyu mellé költözni

Mona

Létrehozva: 2024.06.22.

Bangó Margit lánya komoly döntést hozott férjével. Bangó Marika négy évtized után búcsút int a városi életnek, és vidékre költözik. Leghőbb vágya ugyanis, hogy édesanyja közelében legyen és élete hátralévő részében kertészkedhessen.

Már két évvel ezelőtt is tervezgette Bangó Marika, hogy búcsút int a zajos, belvárosi életnek és egy nyugodtabb, csendesebb környékre költözne. Bangó Margit és lánya kilenc év után kerültek újra közel egymáshoz, rendezték a köztük lévő nézeteltéréseket, ez pedig vágyát még inkább felerősítette, miszerint édesanyjához közel szeretne rátalálni új otthonukra, és Gyálon keresik a tökéletes házat.

Bangó Marika férjével
Bangó Marika könnyen, férje, Horváth Elemér már nehezebben hozta meg a döntést Fotó: Bangó Marika/Facebook

Bangó Marika sok időt tölt édesanyjával

Elsősorban anyu közelében szeretnék élni, bízom benne, hogy ez a vágyam teljesül – mondta akkor a Borsnak Marika. 

Egyikünk sem húszéves, és úgy legalább lehetnénk egymás támaszai.

– Ha mégsem, az a legfontosabb, hogy zöldövezetben legyen, és ragaszkodom a nagy teraszhoz. Hála a Jóistennek tökéletes a kapcsolatunk anyuval – ami az interjú óta sem változott –, ez a legjobb közös korszakunk. A rossz dolgokat hátrahagytuk, és csak előre megyünk. 

Sokat járok hozzá, kertészkedünk, főzőcskézünk, beszélgetünk, oda is gyakran jönnek az unokák. Amennyi időt csak tudunk, együtt töltünk. 

A mi békülésünk mindkettőnk számára nagy fordulat volt, sokkal jobban értékelünk ma már mindent – mesélte Marika.

Bangó Margit és Bangó Marika
Békülésük óta többször álltak már együtt is színpadon Fotó: Mediaworks archívum

Az emlékeket nehezen hagyják maguk mögött

Az énekesnő most megtette az első komolyabb lépést, ugyanis férjével meghirdették a VIII. kerületben lévő csaknem 100 négyzetméteres, három és félszobás lakásukat. Míg korábban gyerekzsivajtól volt hangos otthonuk, mára a gyerekeik elköltöztek és máshol kezdték meg családjukkal a közös életüket.

Hosszú évtizedek óta vágyom arra, hogy magunk mögött hagyjuk a zajos belvárost, és egy nyugodt, vidéki környezetben élhessünk. 

– Mindezidáig erre azért nem kerülhetett sor, mert a gyerekek otthon laktak, iskolába jártak, később a munkájuk is a városhoz kötötte őket, mint ahogy engem is a férjemmel. Elemér tiltakozott sokáig az ellen, hogy kertes házban éljünk, de most úgy érezzük, eljött az idő, hogy ezen változtassunk – kezdte Marika lapunk érdeklődésére, majd hozzátette, természetesen azért nem volt könnyű megtenni az első lépést.

Érzelmi szinten sok minden – élmény, emlék – köt bennünket ehhez a lakáshoz. 

– Itt nőttek föl a gyerekek, az unokák is ide születtek, sok csodálatos évet töltöttünk el együtt. Viszont most már túltettem ezen magam, és menni akarok. A férjemnek kicsit nehezebb az elszakadás, de most már ő is 100 százalékban benne van a változtatásban – hangsúlyozta az énekesnő.

Izgalmas időszak ez számukra

Marika bízik abban, hogy a szerencse melléjük áll, és hamar új tulajdonosra lel a lakásuk, mint ahogy azt is reméli, a házvásárlás is jól sül el, és valahol édesanyja közelében találnak rá új álomotthonukra.

Nagyon szeretnék anyu mellé költözni, ha megoldható, és ha adott lesz a helyzet. 

– Ha mégsem sikerülne, azzal is megelégszünk, ha nem lesz nagy a távolság közöttünk. Az elsődleges szempont mindössze annyit, hogy kertes ház legyen, és a jelenleginél jóval közelebb legyek édesanyámhoz. Az agglomerációban nézelődünk, természetesen ahol anyu él, Gyálon is kutatjuk a lehetőségeket. A Jóisten remélem gondoskodik erről – mondta Marika, majd hozzátette, nagyon izgalmas ez az időszak számára.

Izgulok és mindent megteszünk, hogy elmenjen a lakásunk. Szerintem nagyon szép, bízom benne, hogy másnak is meg fog tetszeni, és ugyanolyan otthonuk lesz az új tulajdonosnak és legalább annyi boldogságot okoz neki, mint nekünk. 

Imádom a kertet, ebben is hasonlóak vagyunk anyuval, mint ahogy sok mást, ezt is tőle örököltem. 

– Bízom benne, hogy a hátralévő életemet kertészkedéssel is el tudom tölteni – árulta el az énekesnő.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek