Genetika

Megnyugtató diagnózis, halló babája lesz Weisz Fanninak

Zs.

Létrehozva: 2024.06.25.

Sokakat foglalkoztat a kérdés, hogy egy siket édesanyának vajon lehet halló gyermeke vagy sem? Weisz Fanni esetében biztos válaszunk van: a szépségkirálynő már évekkel ezelőtt járt genetikai vizsgálaton, ahol megállapították, hogy "nem hordozó", vagyis nem tud siket géneket örökíteni.

Weisz Fanni hétfő délután jelentette be az örömhírt: a kedvese, Gergő, Velencében megkérte a kezét, és már megfogant az első közös gyermekük is. A gyönyörű modell a boldogságtól a felhők fölött jár, hiszen kislány kora óta erre a napra várt.

„A hír igaz! Mindkettő! Igen eljegyeztek és babát várunk. A boldogságunk határtalan. 16 éves voltam, mikor megkérdezték tőlem, hogy mi leszek ha nagy leszek, válaszom az volt, hogy szeretnék nagymama lenni és játszani az unokáimmal. Jelentem ez a terv most megvalósulni látszik. Próbálom óvni a magánéletem, de veletek azért egy két fontosabb szívemhez közel álló részletet szeretnék megosztani. Köszönöm a sok gratulációt, és szeretetet amit naponta kapok tőletek” - osztotta meg az örömhírt, Weisz Fanni az Instagram-oldalán. 

20230921_weisz fanni_02456_MW_bulvar_MK
Weisz Fanni határtalanul boldog, férjhez megy és kisbabája születik hamarosan (Fotó: Máté Krisztián)

Örökölhető gének 

Fanni terhessége iránt - érthető módon - az egész ország érdeklődik, a hírportálokat órák alatt ellepték a babavárásól szóló cikkek. A gratulációk mellett természetesen nagyon sokakat érdekel az is, hogy vajon a siket modellnek halló babája lesz, vagy örökölheti a pici az édesanyja hallássérült génjeit. A választ Fanni már évekkel ezelőtt elárulta, a Borsnak adott 2019-es interjújában. A modell akkoriban Hajmási Péterrel élt házasságban, a genetikai kérdésre pedig a férj, Hagyma válaszolt az újságírói kérdésre: 

Minket ez egyáltalán nem érdekel, csak és kizárólag a baba egészsége számít. Siketként amúgy is a legjobb dolga lenne, hiszen anyukája a legászabb siket, de egyébként nem lesz az. Erről még nem beszéltünk, de kiderült, hogy Fanni, ahogyan mondják, nem hordozó. Vagyis nem tud siket géneket örökíteni, amit nemrég egy genetikai szűrésen állapították meg az orvosok. 

 

SZL_6358
Minden jel arra mutat, hogy Fanninak halló gyermeke születik (Fotó: Szabolcs László)

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek