vallomás

Csepregi Éva elárulta a Neoton titkát: ez tartja egyben a zenekart

Niki

Létrehozva: 2024.07.08.

A Neoton Família már 50 éve működik, 2005 óta pedig új felállásban, a Neoton Família Sztárjai néven zenélnek. Az együttes énekesnője Csepregi Éva ma is bombaformában van, és minden koncertet kirobbanó lendülettel nyom végig. Az ikonikus díva most arról mesélt lapunknak, mit érez ma egy-egy fellépés előtt, sőt azt is elárulta, mi az a titok, aminek köszönhetően ilyen lehet ma a Neoton.

Fergeteges bulit csinált a Neoton Família egy kis Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településen, Nyékládházán. Annak ellenére, hogy közel sem volt több ezer fős tömeg, a zenekar nagyon komolyan vette a koncertet. Csepregi Éva a Borsnak mesélt arról, hogy milyen érzésekkel lép színpadra ennyi év után, és minek köszönhető, hogy még ma is együtt zenélhetnek.

Neoton koncert, Csepregi Éva
Csepregi Éva elárulta, minek köszönheti a Neoton, hogy ma is ilyen sikeres (Fotó: Balla Zoltán)

Az aranytorkú díva azt is elárulta, hogy bár sokan nem is gondolnák, de egy hasonló kisebb koncert mögött is rengeteg munka van. A zenekar számára elképzelhetetlen, hogy ne ugyanazzal az erővel és lendülettel álljanak színpadra mindenhol:

Nálunk, ha turné van minden koncert nagykoncert. A díszlet mindenhol ugyanolyan, a dalokhoz külön világítás készül, mert nekünk nagyon fontos az, hogy a ugyanazt a minőséget kapja mindenki. Persze egy aréna koncert ennek egy bővített változata, ott próbálunk még hozzátenni, és nagyon más a műsor, de minden fellépésre rengeteget készülünk. Nekünk minden műsor egy ünnep, és úgy megyünk fel a színpadra, hogy azt ünnepeljük, hogy együtt vagyunk, örülünk egymásnak, és ez ma is így van. Sosem felejtkezünk el a szülinapokról vagy névnapokról sem, és ez az évek során sem változott. 

HOT FELTÖLTÉS Csepregi Éva Heatlie Dávid
2007 óta Csepregi Éva fia Heatlie Dávid ül a dobok mögött (Fotó: archív/hot! magazin)

Csepregi Éva fia, Heatlie Dávid nélkül ma talán nem lenne Neoton

Az énekesnő mellett a zenekar tagjai jelenleg Végvári Ádám, Baracs János, Lukács László, Lukács Andrea és Heatlie Dávid, aki nem más az énekesnő és Bob Heatlie fia. Dávid 2007 óta felel a dobokért, így már több mint 15 éve zenélnek együtt édesanyjával. Éva úgy érzi ez élete egyik legnagyobb ajándéka:

Nekem nagyon nagy élvezet Dáviddal zenélni. Mindig jókat szórakozom azokon, amiket kitalál a szólóira, ezek mindig mások, és mindig szinte egy külön show. Szóval az egy óriási dolog, és egy nagyon nagy ajándék az élettől, hogy így együtt lehetünk több mint 15 éve. Gyakorlatilag még iskolás volt, amikor elkezdett nálunk dobolni. Én boldog vagyok, hogy egy kicsit a többiekkel át tudtuk adni ezt a Neoton életérzést neki is, és ő is részese a sikernek. Annak idején biztosan nem gondoltam volna, hogy ez így lesz. És azt hiszem, hogy Dávidnak nagyon nagy szerepe van abban, hogy még mindig együtt vagyunk és még mindig szeretjük egymást. Ő nagyon összetartja a társaságot, és a többiek is imádják.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek