Így csajozik a Demjén-film sztárja
Fiatal, a lányok kedvence és elképesztően sikeres. Sokan azt gondolhatják, hogy csak megszületnie volt nehéz, ez azonban ennél sokkal összetettebb. A Demjén-film sztárja, Ember Márk állítja: igenis őt is érték csalódások.
Hősszerelmest alakít Ember Márk a Demjén-film főszerepében, a Hogyan tudnék élni nélküled?-ben. A színész a hétköznapjaira jellemző, hogy vannak olyan időszakai, amikor elképesztően romantikus, képes nagyon szerelmesnek lenni, de közben előfordul, hogy úgy érzi, semmi ideje nem lenne egy társra. Erről is vallott Márk a hot! magazinnak.
hot!: Milyen vagy, amikor elvakít a szerelem?
Ember Márk: Sok mindent tettem már érzelemből. Egyszer szerelmes voltam egy lányba, akivel éppen nem volt lehetőségem találkozni. Tudtam, hogy mindig egy bizonyos metrómegálló felé megy, ezért megbeszéltem az ottani kürtőskalácsossal, hadd dolgozzak a bódéban, mert onnan tudom figyelni, mikor jön. Ez félig ijesztően, félig romantikusan hangzik, de valóban ott dolgoztam három napig a kürtőskalácsos bódéjában – ám a lány nem jött arra. Majd kiragasztottam egy rózsát a buszmegállóra azzal a felirattal, hogy „Kérem, ne vegye el senki! Szerintem te tudod, hogy ez a tiéd!” Sajnos aztán nem a lány tépte le, ugyanis nem jelentkezett nálam.
hot!: Nyugtass meg, hogy ma már sikeresebb vagy ebben.
E.M.: Akadt, ami bevált, és akadt, ami nem.
Nagyon szélsőségesen élem meg a szerelmet. Például minden eddigi barátnőmet feleségül akartam venni.
Nem megyek bele úgy egy kapcsolatba, hogy nem úgy gondolom, hogy az életem végéig fog tartani.
hot!: Most tart valakivel ez a szerelem?
E.M.: Erről nem szeretnék beszélni. Amióta a Reggeliben vezetek műsort, azóta sokkal többet láthatnak belőlem a nézők, és van egy bizonyos szegmens, amit azért tényleg szeretnék megtartani magamnak, az pedig a szerelmi életem. Fontosnak tartom, hogy legyen valami, ami csak a tiéd, senki másé.
„Befejeztük a forgatást, és következett egy depressziós időszak”
hot!: Hogy tudsz ennyire elmélyedni a szakmádban?
E.M.: Képes vagyok borzasztóan beleszeretni a melókba.
Az első ilyen az Oltári csajok volt, amit hosszú ideig forgattam. Ott még nem tanultam meg, hogy ennek egyszer csak vége lesz. Befejeztük a forgatást, és következett egy depressziós időszak, sokáig csak kerestem a helyem. Akkor tanultam meg, hogy csak annyira szeressek bele a munkákba, hogy amikor vége, ne érezzem magam úgy, mint egy szakítás után.
hot!: A szüleidtől jön a munkaszereteted?
E.M.: Anyukám pedagógus, apukám pedig orvos, és a civil foglalkozásuk mellett mindketten színészkednek a Magyarországi Szerb Színházban. Úgy nőttem fel, hogy tenni valamit a közösségedért, szeretni és hivatásból végezni egy szakmát örömmel töltsön el. Ilyen szempontból örökmozgó a családunk: apukám elment dolgozni, utána éjszaka ügyelt, aztán színházban próbált. Olvastam valahol, hogy a gyerekek azért nem akarnak azzal foglalkozni, mint a szüleik, mert folyamatosan azt hallották kicsiként, hogy panaszkodtak. Nálunk pont az ellentéte volt otthon. Anyukám, amióta ismerem, volt kozmetikus, gyógypedagógus, színésznő, tanár, szóval ezerféle szakmában kipróbálta magát.
hot!: Akkor mondhatjuk, hogy felnézel rájuk?
E.M.: Emlékszem, egyszer mentünk kocsival, nagyon siettünk, de történt egy baleset. Apámnak három tizedmásodperc alatt végigpörgött a fejében a gondolatsor: most nincs munkában, siet valahova, késésben vagyunk, ám a hivatása nem engedi, hogy ne álljon meg. Satufékezett, odarohant, és stabilizálta az embert. Ha ő nem ment volna oda, nem tudni, mi történik. Ilyenkor kicsit azt éreztem, hogy apukám egy szuperhős.
A Demjén-film sztárja nem biztos, hogy a legjobb testvér volt
hot!: Nehéz volt elválni tőlük, amikor elköltöztél otthonról?
E.M.: Azóta lett igazán erős a kapcsolatunk. Nagyon lázadó és öntörvényű gyerek voltam, rettenetesen nehéz lehetett velem tiniként, mert kamaszkoromban csak és kizárólag úgy történhetett velem minden, ahogyan én akartam. Amikor megszületett a húgom, tizenöt éves voltam. Anyukám félve kérdezte, hogy nincs-e bennem féltékenység, hogy rá jobban figyelnek, én pedig mondtam, hogy „Nyugi, addig sem velem foglalkoztok, és nem kérdezitek meg folyton, hol vagyok és mit csinálok!”
hot!: A testvéreiddel milyen a kapcsolatod?
E.M.: Van két féltestvérem édesapám első házasságából, és velük nagyon nagy a korkülönbség.
A legidősebb testvérem és a húgom között huszonkét év van, én pedig közöttük helyezkedem el. Ezért is gondolom úgy, hogy nem biztos, hogy a legjobb testvér voltam. Nem igazán voltam képes arra, hogy megéljem a testvéri szerepkört.
„A kamerák előtt őszintébb tudok lenni, mint a privát életemben”
hot!: Mennyire tudtál azonosulni a karaktereddel a filmben, amit most forgatsz?
E.M.: Szerintem ez az első olyan szerep, ahol azt érzem, hogy ez akár az én életemben is megtörténhetett volna. Olyan karaktert írt le a forgatókönyv, hogy csak néztem, mennyire olyan, mint én vagyok, több szempontból is. Úgy érzem, itt tudom megmutatni, milyen az igazi Ember Márk – úgy, hogy közben a vásznon Gergőnek hívják.
hot!: Milyen valójában Ember Márk?
E.M.: Néha azt érzem, hogy a kamerák előtt őszintébb tudok lenni, mint a privát életemben. Kicsit ilyen „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” alapon. Bátran beszéltem a kamerák előtt, ha izgultam vagy kényelmetlenül éreztem magam egy adott helyzetben.
hot!: Év elején lettél harmincegy éves. Elértél mindent, amit akartál?
E.M.: Amit akartam, az nagyon más volt. Egy elborult művészgyerek voltam, soha életemben nem akartam zenés színházban játszani – aztán ehhez képest hol vagyok most? Azt mondtam anyukámnak, hogy engem az sem zavar majd, ha senki sem tudja, ki vagyok. Az sem érdekelt volna, ha egy ötvenfős színházban a sarokban kell a sötétben suttogva mondanom egy mondatot, csak hadd legyek színész, és élhessem az álmaimat.
