Fogyás

Elárulta a titkát: így fogyott 50 kilót az Ázsia Expressz sztárja

L.A.

Létrehozva: 2024.07.20.

Új szemszögből közelítette meg a dolgokat.

Varsányi Rékát a legutóbbi Ázsia Expressz versenyzőjeként ismerhették meg a tévénézők. Réka még ismertté válása előtt hatalmas túlsúllyal küzdött, amit a nyilvánosság csak később tudott meg. Ő ezt cseppet sem szégyelli, sőt, büszke arra, hogy egyedül érte el ezt az elképesztő eredményt, hiszen több mint ötven kilót fogyott az elmúlt évek alatt - írja az Origo

Fotó: Bánkúti Sándor

Most Varsányi Réka elárulta, ő hogyan kezdte el az életmódváltást, és azóta mit tesz annak érdekében, hogy ne hízzon el újra. Szerinte attól működött a mostani életmódváltása és fogyása, hogy most először nem tűzött ki távlati célokat, csak arra koncentrált, hogy minden nap sportoljon egy kicsit. Elsősorban a futásban találta meg azt, ami örömmel tölti el és szívesen is csinálja. Úgy gondolja, hogy a lényeg, mindig kis léptekben haladni, nem rögtön a lehetetlent akarni.

Úgy voltam vele, hogy minden nap ki fogok menni, és tenni fogok azért, hogy változzak. Ez volt az első alkalom, hogy nem tűztem ki egy konkrét célt, hogy én most azonnal le akarok fogyni, tudtam jól hogy idő kell, mert az sem öt perc volt, míg feljött rám ez a súlyfelesleg

- mondta Réka, akinek egészségügyi problémái is voltak a túlsúlya miatt, amit nem gyógyszerekkel akart megoldani, hanem azzal, hogy egészségesebben él. Azóta elmúlt a refluxa és a vérnyomásproblémái is.

Én nem magára a célra összpontosítottam, hanem inkább arra, hogy megtanuljam ezt minden nap csinálni, és nem voltam túl szigorú sem magammal. Így tudtam beépíteni a mindennapokba, hogy ha csak húsz percet csinálom, az is nagyon jó, és ha csak annyi időm maradt is csináltam, eleinte minden nap lefutottam odakinn a Coopert

- mondta az édesanya, aki a 12 perces futásra utalva, melynek lényege, hogy a lehető legnagyobb távolságot kell megtenni az adott idő alatt. Varsányi Réka nagyjából négy éve tartja az életmódváltását, azóta is fut, ha teheti, hiszen rájött arra, mi a titka a fenntartható sikernek.

A rendszeresség a kulcs. És egyébként érdekes, mert nekem a dédapám evezős edző volt, és a múltkor a kezembe akadt egy erről szóló írása, amiben ő is azt írta le, hogy a sportnak a kulcsa, az a rendszeresség. És olyan jó érzés volt számomra is felismerni ugyanezt. 

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek