Kollégái nem tudnak felocsúdni, összetört szívvel emlékeztek meg Vadász Zsoltról
Végső nyugalomra helyezték a Budapesti Operettszínház színészét. Vadász Zsolt váratlan halála az egész művészvilágot megrázta. Kollégái megható posztokkal vettek tőle búcsút.
Vadász Zsolt halálhíre mindenkit megrendített. Eltemették a Budapesti Operettszínház 51 éves színészét, aki tragikus hirtelenséggel, mindössze egy pár napos, gyors lefolyású betegség következtében hunyt el. Kollégái azóta sem tudtak felocsúdni a sokkoló hírből. Közösségi oldalaikon szívszorító posztokkal búcsúznak szeretett társuktól.
Fischl Mónika közel 30 évig volt Vadász Zsolt partnere a színpadon
– Nem sok olyan Ember van, mint Zsolti. Nem tudok, nem akarok múlt időben írni, mert ép ésszel felfoghatatlan, elfogadhatatlan, ami történt – kezdte a Honthy díjas művésznő, aki fájdalmasan szép sorokkal emlékezett meg a bonvivánról.
Szóval, Ő egy olyan Ember, akit mindenki szeret, aki tisztességes, megbízható. Aki mindenki arcára mosolyt fakaszt. Olyan Kolléga, aki mindig felránt magához a rossz napjaidból is. Olyan fáradhatatlan Énekes és Színész, akiről azt állítom, nincs olyan, amit ne tudna a műfajról, a műfajunkról. Igen, a mi műfajunkról, a mi Operettszínházunkban, a mi kis Családunkban, a mi egymásért bármikor kitartó és harcoló kis családi, összetartó magvunkban.
Nem csak emberként, de férjként is példaértékű volt.
– Akik egyként örültek anno Anitával való egymásra találásuknak, mert Bennük mindig megtalálhattuk azt a reményt, hogy létezik igaz szerelem, létezik a szó szó szoros értelmében a Társ fogalma. Mert ők azok. Egyek. Ketten Egyek. Egymásnak teremtették Őket. A mi ,,Gyöngyöcskéink". Akik úgy tudtak egymásra nézni és egymáshoz szólni, hogy mindig csodájára jártunk – fogalmazott a primadonna.
Vadász Zsolt egy pótolhatatlan ember.
Azt szokták mondani könnyelműen, hogy minden, mindenki pótolható a szakmában. Hát én bizton állíthatom, hogy Ő nem pótolható. Ő a Bonvivánok Bonvivánja. Az marad örökké. De elsősorban egy igazán JÓ EMBER. Talán ezért elképesztően nehéz felfogni és feltenni a megválaszolhatatlan MIÉRT-eket. De a mi kis családunk az Operettből sosem felejt. Mert Felejthetetlenné tetted Magad, Zsolti és hidd el, erre nem sok ember képes!
Laki Péter tizenegy évig játszott együtt Vadász Zsolttal
– Két hete még úgy váltunk el, hogy azt mondtad: “Petike! Találkozunk akkor Erdélyben! Ba**zus busszal nagyon hosszú út lesz….” Hát az lett…. Egy baromi hosszú út…. – írta a színész.
Bár a művész nehezen talált szavakat barátjára való megemlékezésre, végül a búcsú mellett kedves történeteket osztott meg kollégájáról.
– Imádtam, hogy ember voltál, maradtál és nem játszottad meg magad. Szerettem, hogy hozzám nem csak kollégaként, hanem barátként álltál! Mindig megnevettettél, nem csak engem, hanem mindenkit. Legutóbb az egész szint azon nevetett bevizelésig, ahogy Bálint Ádinak, Péter Ricsinek, Oláh Tibsónak és sorolhatnám, előadtad, hogy egy bonviván, hogy bonviván, hogy egy hej cigány alatt milyen gesztusokat kell csinálni, hogy kell nézni, milyen szemekkel stb …. Nem tudom előadni, ha rá gondolok most is elmosolyodom.
Magócs Ottó fájdalmasan búcsúzott pályatársától
Tegnap emlékké lettél… Egy utolsó mély lélegzet, belégzés-kifúj, aztán színpadra lépés előtt letetted ezt a furcsa jelmezt, és még egyszer, utoljára átlényegültél. Kiléptél a mennyei rivaldafénybe…
Az égi színpadhoz kívánt sok sikert a művész Vadász Zsoltnak.
– Itt lehullt a függöny, ott felment. Biztos vagyok benne, hogy állva tapsolt neked a közönség, hogy odalépett hozzád Lehár, és megveregette a válladat, Kálmán Imre pedig szenvedélyesen, forrón megölelt.
