Búcsú

Nézd meg Boros Lajos legjobb pillanatait – Galéria

D.G.

Létrehozva: 2024.08.08.

Az augusztus 8-án elhunyt rádiós az egész életét annak szentelte, hogy szórakoztassa, megnevettesse az embereket, elfeledtesse velük mindennapi gondjaikat. Boros Lajos miután feltűnt és győzött a Ki mit tud?-on, volt zenei szerkesztő, író, újságíró, szövegíró, gitáros és énekes. De sokak számára rádiós műsorvezetőként, Bochkor Gáborral a Bumeráng című műsorral okozták a legemlékezetesebb pillanatokat.

Boros Lajos az 1972-es Ki mit tud?- on tűnt fel először, mint énekes-gitáros. Meg is szerezte az első helyet pol-beat kategóriában, akkor azt hitte, hogy ez az ő útja, önálló esteket tartott. De közben nagyon sok minden más is érdekelte, szeretett írni, 1974-től rendszeresen publikált. Még musicalek társszerzője is volt, majd a Hungaroton popzenei főszerkesztője lett.

Boros Lajos
Boros Lajos egész életében szórakoztatni akart (Fotó: Archív)

Amikor elkezdett rádiózni, rögtön beleszeretett, ott érezte mindig a legjobban magát, a stúdióban. Először a Danubius Rádió szerkesztő-műsorvezetője lett, a Cappuccino reggeli műsorral hamar belopta magát az ország szívébe. Majd csatlakozott hozzá Bochkor Gábor, először a Danubius Cappuccino Tripla műsort vezették együtt. Majd jött a Bumeráng, ami 12 éven keresztül a leghallgatottabb rádióműsor volt, a harmadik műsorvezető Voga János volt. Boros és Bochkor neve összefonódott, televíziós műsort is vezettek együtt, de végül elváltak útjaik. De megszámlálhatatlan emlékezetes pillanatot hagytak a rajongóknak és az utókornak. 

 


 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek