Újratervezés

„Egy szöget sem tudok beverni otthon” – jelentette ki Stohl András, majd csempézésre adta a fejét

Niki

Létrehozva: 2024.08.22.

A színész az Újratervezés negyedik évadában is visszatért műsorvezetőként Szabó Zsófival az oldalán. Bár ők ketten inkább a családoknak szervezett programokért felelnek, előfordul, hogy beállnak segíteni Csutinak és a csapatnak. A csütörtöki adásban már Stohl András is komoly feladatokat vállalt, annak ellenére, hogy korábban elárulta, egyáltalán nem jó ezekben a munkákban.

Stohl András és Szabó Zsófi vezetésével folytatódik az Újratervezés, akikhez ebben az évadban Csuti csatlakozott projektmenedzserként. Az üzletember a csapat irányítása mellett maga is kiveszi a részét a munkából, sőt már Szabó Zsófit is láthattuk bepiszkolni a kezét. Buci eddig leginkább a családokkal töltött időt és a közös programok során lelkileg támogatta őket. Most azonban úgy döntött, ő is felveszi a kesztyűt és komoly munkába fogott, annak ellenére, hogy ez nagyon távol áll tőle.

Stohl András Újratervezés
Stohl András a csempézést is bevállalta az Újratervezés új részében Fotó: TV2

Stohl András Lénának, a műsor designerének szeretett volna segíteni a házban, de kiderült, hogy ő éppen egy meglepetést intéz Molnár Viktorral, a Kincsvadászok kereskedőjével, így a színész magára maradt a munkásokkal.

– Léna elengedte a kezemet, azt mondta, hogy találjam fel magam és keressek magamnak munkát. Mondjuk egy ilyen építkezésen azért ez nem nehéz – mondta kissé bizonytalanul.

A műsorvezető több mindent is kipróbált: csempézett, járólapozott, sőt még a nemes vakolat felhordásba is belekóstolt, ami szerinte pont annyira nehéz, mint amennyire egyszerűnek tűnik egy profi kezében.

Nekem a nemes vakolat felhordása a legnehezebb munka, ugyanis kell hozzá kézügyesség, érzék és persze rutin. De hál’ Istennek olyan szakembereink vannak, akik nagyon profik ebben. És ha valaki jól végzi a munkáját, azt jó nézni is

 – árulta el.

Stohl András Újratervezés
Buci szerint a legnehezebb feladat a nemes vakolat felhordása volt Fotó: TV2

Stohl András bevallotta, neki egyáltalán nem jó a kézügyessége

A színész a hot! magazinnak az új évad indulása előtt mesélt arról, hogy nem a legügyesebb, ha ház körüli munkákról van szó.

Nem titok, hogy lesznek olyan munkálatok, amikből én is kiveszem majd a részemet, de fontos megjegyeznem, hogy rendkívül rossz a kézügyességem, egy szöget sem tudok beverni otthon. Szerencsére a házunkat sem én építettem, én inkább másban vagyok jó

 – vallotta be.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek