Hazugság

Apja a Borson keresztül üzent Győzikének: "Szégyelld magad fiam, ha még tudod, mi az a szégyenérzet!"

Buster

Létrehozva: 2024.08.22.

A Gáspár fivérek édesapja szinte soha nem szólalt még meg egyetlen családi viszály kapcsán sem, pedig abban bizony bővelkedik a família. Most mégis úgy döntött, elmondja a saját igazságát abban a méltatlan históriában, amibe idősebb fia, Gáspár Győző keverte.

Az ember csak kapkodja a fejét, mióta kiderült, hogy Győzike ismét lehetőséget kapott a TV2-től és ha új köntösben és új címmel is, de visszatér a Győzike show, amivel annak idején televíziós történelmet írt a család. A hír megjelenésével egy időben kiújult a sok éve dúló testvérviszály is Győző és Zsolti között, hiszen így mindketten a csatorna nézőinek kegyeiért küzdenek és az idősebb és korábban híresebb fivér számára ez maga a vörös posztó. Győzike néhány napja pakolni kezdte a fát a testvér balhé tűzébe, amikor a Tények Plusz kamerái előtt annyira belelendült testvére szapulásába, hogy elérkezettnek látta az időt, arra is, hogy megrángassa az édesapja becsületét. Mint ismeretes, Gáspár Győző azt nehezményezte, hogy szerinte a családfő kilenc évvel megözvegyülése után „feleségül vett egy 25 éves lányt, amivel szerinte sárba tiport egy ősi roma hagyományt”. Nos, a roma showman szidalmait eddig tűrte idősebb Gáspár Győző és most úgy döntött, a Borsnak elmondja a valóságot.

Gáspár Zsolti
Idősebb Gáspár Győző kipakolt a családi botrányról (Fotó: Gáspár Zsolti)

Idősebb Gáspár Győző a fiáról: „Engem tett meg bohócnak...”

Kezdeném azzal, hogy nagyon mélyen és visszavonhatatlanul csalódtam az elsőszülött fiamban. Olyan cirkuszt csinált az életemből, amire 72 évesen semmi, de semmi szükségem nem volt. Ebben a cirkuszban ráadásul engem tett meg bohócnak, amivel egyértelművé tette, hogy mennyire tisztel engem, mint az apját és mennyire hálás, hogy évtizedeken át küzdöttem, hogy jólétben élhessen ő is. 

Már látom, hogy szörnyeteget teremtettem azzal, hogy annak idején hagytam, sőt támogattam őt, hogy kergesse az álmait. 

Ez lett belőle, és én elképedve nézzem az eredményt – mondta lapunknak hangjában őszinte szomorúsággal a Gáspár fivérek édesapja, majd rátért állítólagos újranősülésére.

Gáspár Győző
Gáspár Győző többször is belehazudott a TV2 kamerájába (Fotó: TV2)

Ennek a históriának itt nincs vége!”

Sosem volt, így most sem kenyerem a magánéletem ország-világ elé tárása, de annyit elárulhatok, hogy nem nősültem meg. Kilenc éve, a nejem halála óta egyedül élek, ugyanakkor egy ideje valóban nem magányosan, de ehhez azt hiszem, a szeretteimen és a barátaimon kívül senkinek semmi köze sincsen. Az pedig, hogy a hölgy, aki a társam lett, 25 éves lenne, egyenesen orbitális hazugság, bár ebben Győző régóta jeleskedik, így meg sem lepett.

 Fogalmam sincs, hogy a fiamnak mi a baja velem, de nagyon felháborít, ahogyan engem abban a riportban beállít. 

Annyit fűznék még hozzá, hogy szégyelld magad fiam, ha egyáltalán még tudod, mi az a szégyenérzet! Ugyanakkor ennek a históriának itt nincs vége! Jogi következményei lesznek annak, amit velem tett! – jelentette ki kérlelhetetlen határozottsággal idősebb Gáspár Győző, aki már meg sem próbálja jobb belátásra bírni a család ellen fordult Győzikét.

Gáspár Zsolti
Gáspár Zsolti is kiállt édesapja mellett (Fotó: Gáspár Zsolti)

Félek a volán mögé ülni...”

Sajnos vele beszélni már nem lehet, mert csak ordít és hisztériázik, bármikor, bárki próbálja nála szóba hozni, hogy békésen is lehetne rendezni a problémákat. Sajnos azt látom, hogy nálunk már soha nem lehet béke, mert Győző a békében nem érzi jól magát. Folyton folyvást nekimegy az élő Istennek is, csak hogy vele foglalkozzon mindenki. Nem tiszteli a családot, miközben hagyományokról, törvényekről zagyvál összevissza. Az apák tisztelete, amit ő elfelejtett, nem csak bibliai parancs, de épp úgy a roma törvények egyik alapköve is – fűzte hozzá Győző papa, aki elárulta, a fizikai állapotának sem tett jót a körülötte kialakult, kéretlen hírverés. – Ahogy évek óta, az augusztusi hónap idén is igencsak mozgalmasan telik a Zsoltival közös alapítványunknál. Itt egy teherautónyi iskolatáska, amit szeretnénk eljuttatni a rászoruló családoknak még az iskolakezdés előtt, de félek a volán mögé ülni, mert rosszul érzem magam. Ráadásul, ha csak bemegyek Salgótarjánba, látom a kíváncsi tekinteteket, amik rám szegeződnek. Az emberek összesúgnak a hátam mögött, és azt a valótlanságot pletykálják, amit Győző terjesztett el rólam... – sóhajtott idősebb Gáspár Győző. Az üzletember fiatalabb fia, Zsolti egyébként mindenben az apja oldalán áll, csütörtök reggel a TV2 Mokka stúdiójában szintén tisztázta a helyzetet a nem létező esküvővel kapcsolatban.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek