PÁRKAPCSOLAT

Most először szólalt meg a válásáról Lukács Laci

Barby

Létrehozva: 2024.08.18.

Márciusban derült ki, hogy a Tankcsapda frontembere és felesége öt és fél év után elváltak egymástól. Lukács Laci most elárulta: költözés előtt áll és nem magányos.

A sokáig örök agglegénynek titulált énekes 50 évesen vette feleségül a nála 20 évvel fiatalabb gyönyörű Piroskát. Akkor még azt nyilatkozta Lukács Laci, hogy szeretnének majd gyereket, ezért sokakat meglepett, amikor a Bors megírta: elváltak. A Tankcsapda frontembere nem szokott a magánéletéről beszélni, de most az Abaházi Presszóban elárulta, mi a helyzet. 

Lukács Laci
Lukács Laci most először szólalt meg a válásáról (Fotó: Facebook/Tankcsapda)

Lukács Laci megszólalt a válásáról

Ahogy azt elsőként megírtuk márciusban, öt és fél év után véget ért az énekes házassága. Lukács Laci akkor nem nyilatkozott, a debreceni rockbanda menedzsere akkor annyit mondott: sem megerősíteni, sem cáfolni nem szeretnék a hírt. Laci ahogy eddig sem, úgy ezentúl sem szeretne a magánéletéről beszélni. 

Ezért is volt meglepő, hogy a Retro Rádióban, Abaházi Csaba műsorában nem tért ki a magánéleti kérdés elől.

Nyilvánvalóan nem te vagy az első, aki ezt a témát feszegeti – kezdte Lukács Laci. – Nem akartam és nem védtem soha foggal-körömmel a magánéletemet, de őszintén szólva én azt gondolom, hogy azt a részét magamnak azt a részét a személyemnek, a bensőmnek, amiket a világ orrára akartam kötni, azokat beleírtam a dalszövegekbe… 

De én akkor nagyon gyorsan válaszolok: nekem nincs feleségem, nincsenek gyerekeim, az én életem a rock and rollal van összekötve, bármilyen pragmatikusnak is tűnik ez a mondás. De én ezt már korán eldöntöttem, hogy az leszek, aki vagyok és ezt csinálom. Voltam egyébként nős, de elváltam, de nem a rock and roll életmód miatt volt a válás!

CM20240329_Piros-fehér történetek_Lukács Laci_HAON (1)
Lukács Laci attól, hogy nincs felesége, még nem magányos (Fotó: Czinege Melinda CZM)

A Tankcsapda sztárja arról is beszélt, hogy 20-30 éves korában akkora kanállal ették a rock and rollt, hogy két kézzel kellett fogni, ma pedig elég hozzá egy kis kávéskanál is. De ennek semmi köze a válásához.

Egyszerűen így alakult, egyedül élek. Éppen költözés előtt állok, ingatlant cserélek. Egy kisebbe, mint ahol eddig éltem… Ott majd megint lesz kutya.

Amikor akkor kérdezte a műsorvezető, mivel kapcsolódik ki az énekes, hova utazik, ha utazik, és egyedül utazik-e így, hogy nincs felesége. Ekkor derült ki, hogy nem magányos. 

Szeretem a tengerpartot, ahogy azt gondolom mindenki szereti a napfényt , meg azt a fesztelen hangulatot, ami ott van, de régen voltam… Egyedül nem utazom! 

Azért az, hogy nincs feleségem, az nem azt jelenti, hogy én egy magányos valaki vagyok, akinek nincsenek egyrészt A, kapcsolatai, B, barátai, jó ismerősei… 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek