Világsztár

Ricky Martin érkezik Budapestre, íme a Napi Mázli Szuperkoncert fellépői

Bors

Létrehozva: 2024.08.28.

Lehullt a lepel az idei, Szerencsejáték Zrt. által szervezett szuperkoncert fellépőiről, a külföldi előadó pedig nem más lesz, mint a latin pop világsztárja, Ricky Martin. Az énekes mellett olyan neves hazai előadók lépnek még színpadra szeptember 21-én, mint T.Danny, Metzker Viktória és Regán Lili. A koncert bevételéből a nemzeti lottótársaság ezúttal is nemes ügyet támogat: az összeget az Ökumenikus Segélyszervezetnek ajánlják fel.

A Szerencsejáték Zrt. hagyományosnak mondható Szuperkoncertjét évről évre egyre többen látogatják. Tavaly ötvenezer embert vett részt rajta, idén ez a szám vélhetően hetvenezerre növekszik. A hatodik évben megszervezett esemény ezúttal régi-új helyszínen, a Hősök terén lesz majd látható. A koncerttel a nemzeti lottótársaság a tavasszal bevezetett új számsorsjátékát, a Napi Mázlit ünnepli, ezért az idei esemény a Napi Mázli Szuperkoncert nevet viseli. 

Szuperkoncert
Metzker Viktória, Regán Lili, T.Danny és K. Kevin is fellépnek az idei Szuperkoncerten Ricky Martin mellett (Fotó: Bánkúti Sándor)

Óriási nevek érkeznek

A Napi Mázli Szuperkoncert első fellépője a Fonogram-díjas Metzker Viktória lesz, aki eddig négyszer nyerte el az év DJ-jének járó díjat. A nemzetközi szinten is elismert hazai lemezlovas különleges és ismert dalokkal is készül az estére. Őt követi majd az egyik legnépszerűbb hazai rapper, T.Danny, majd a szintén elismert hazai DJ, Regán Lili érkezik, aki szintén négyszeres „év DJ-je” tulajdonos. A magyar előadókat követően lép majd színpadra Ricky Martin, aki világszerte 95 millió eladott lemezzel büszkélkedhet és aki a 90-es évektől kezdve napjainkig generációkon átívelően az egyik legismertebb latin pop énekes. Ricky Martin egyébként nem csak zenéjéről híres, hanem jótékonykodási munkájáról is. Az énekes különleges látványvilággal és olyan jól ismert slágerekkel készül az ingyenes koncertre, mint a ‘Livin’ la Vida Loca’, vagy a ‘She Bangs’.

Szuperkoncert
Ricky Martin lép fel Budapesten a Napi Mázli Szuperkoncerten szeptember 21-én (Fotó: Szerencsejáték Zrt.)

A Napi Mázli Szuperkoncert helyszíni sorsjegyértékesítéséből származó bevétellel a nemzeti lottótársaság ezúttal is egy nemes ügyet támogat és az Ökumenikus Segélyszervezet számára ajánlja fel az összeget. A Szerencsejáték Zrt. a kiemelt zenei eseményen figyelmet fordít a fogyatékossággal élőkre, így elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is a színpad közelében kialakított, akadálymentes lelátóról élvezhetik majd a produkciókat.

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek