Botrány

Az utcán okozott botrányt a lecsúszott színész: ordítozott és veszekedett, le kellett fogni

P. Flóra

Létrehozva: 2024.09.07.

A színész magából kikelve ordibált az utcán.

Shia LaBeouf ismét botrányba keveredett, miután egy videó jelent meg róla, amelyen Edinburgh utcáin veszekedésbe bonyolódik - írja a The Sun. A lap képeket és videókat is megosztott az esetről, melyen egyértelműen látszik, hogy a színész egy helyi pub környékén került konfliktusba több emberrel, ahol hangosan kiabált és fenyegetőzött. 

A videón látható, ahogy LaBeouf leveszi a fejéről a sapkáját, és ökölbe szorított kézzel fenyegetőzik. Bár a vita eleinte abbamaradt, később visszatért és tovább folytatta a kiabálást. 

A hollywoodi színészt többször letartóztatták már agresszív viselkedése miatt. 2020 decemberében egykori barátnője, FKA Twigs bírósági eljárást indított ellene erőszak vádjával, ez volt a legnagyobb botránya. A nő LaBeoufot „könyörtelen bántalmazásra” hivatkozva perelte be, és azt állította, hogy a barátja verbálisan és fizikailag is bántalmazta.

"Éveken át bántottam magamat és azokat, akik körülöttem voltak. Azokat az embereket, akik a legközelebb álltak hozzám, mindig is bántottam. Mélyen szégyellem a múltamat, és őszintén sajnálom, hogy fájdalmat okoztam nekik"  - mondta akkoriban a színész, majd később, 2021 februárjában LaBeouf kiadott egy újabb nyilatkozatot, amelyben tagadta, hogy „bármilyen sérülést vagy veszteséget” okozott volna volt partnerének. Úgy tudni, ez per a tervek szerint néhány héten belül, majd 2024 októberében kerül bíróság elé.

LaBeouf körülbelül másfél éve csatlakozott a katolikus egyházhoz, és állítása szerint azóta megpróbálta rendbe hozni az életét, igyekszik "jó útra térni." A legutóbbi botránya azt mutatja, hogy ez egyelőre nem igazán sikerül neki.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek