GYŐZELEM

Ázsia Expressz: Stohl András és Tilla mindenkit lenyomtak

Buster

Létrehozva: 2024.09.02.

A színész és a műsorvezető félelmetes tempót diktáltak az első, igazi versenynapon, amivel bizony alaposan meglepték Ördög Nórát és persze az ellenfeleiket is. Stohl András és Till Attila másodpercekre voltak a totális győzelemtől.

Ha van olyan páros az Ázsia Expressz idei szériájának, akikről nem gondoltuk volna első nekifutásra, hogy a verseny élvonalában fognak küzdeni, akkor az az 57 éves Stohl András és az 52 éves Till Attila kettőse. Na nem mintha idősek lennének a TV2 kőkemény kihívásához, de lássuk be, arra számítottunk, hogy náluk a szórakoztatásé és nem a fejvesztett rohanásé lesz a főszerep. Hogy mekkorát tévedtünk, arra jó példával szolgált az Ázsia Expressz második adása, amikor is Bandi és Tilla rajt cél győzelemmel érkeztek Ördög Nóra színe elé, maradéktalanul megugorva nap során eléjük kerülő akadályokat. 

Ázsia Expressz
Stohl András és Till Attila maguk is alig hitték, hogy elsőként értek célba (Fotó: TV2)

Elsőként vívták ki a jogot a joker játékra

Ezt nem fogtam föl… aztán kiderült, hogy minden szuper és beírhatjuk magunkat elsőre. 

Én végtelenül boldog vagyok! 

– mondták egymás szavába vágva befutó utáni pillanatokban. A színész és a műsorvezető ezzel kivívták a jogot, hogy részt vegyenek az idei évad első joker játékán. Mellettük a másodikként érkező Mikes Anna-Krausz Gábor és a harmadikként befutó Sáfrány Emese-Béres Anett duó állhatott „rajthoz” a kőkemény, helyenként leginkább undorító játékban.

Ázsia Expressz
András és Tilla a játékot is erősen kezdték (Fotó: TV2)

Stohl András és Till Attila az Ázsia Expressz fekete lovai

Buci és Tilla lendülete még itt is bőven kitartott. Az idei évad doyenjei fáradhatatlan lendülettel ugrottak neki a méretes jégtömbnek és elsőként szerezték meg a matematikai feladvány befagyasztott első elemét. Ezután Stohl András célzóképességének és lukérzékének hála, nagyon hamar meglett a második fatáblácska is. A harmadik feladatnál zárkózott fel hozzájuk Mikes Anna és Karusz Gábor, így gyakorlatilag fej fej mellett végezték a célba dobást és az undorító tartalmakkal töltött ládákban való kotorászást. A két csapat végül szinte egyszerre oldotta meg a matekfeladatot és szálltak vízre, hogy végrehajtsák az utolsó feladatot is, ahol már az erőé volt a főszerep. András és Tilla becsületére legyen mondva, hogy a szerelmes pár, csak néhány pillanattal előttük ért partot, így számukra tényleg csak egy evezőhúzásnyin múlott a győzelem és az első medál megszerzése. Mindent egybevéve pedig kijelenthető, hogy Stohl András és Till Attila lehetnek az Ázsia Expressz idei futamának fekete lovai. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek