SZTÁRBAN SZTÁR ALL STARS

Peter Srámek elmondta az őszinte véleményét Tóth Gabiról és nem finomkodott

D.G.

Létrehozva: 2024.09.08.

Módosítva: 2024.09.08.

Felrobbant a stúdió, a zsűri és a közönség is hosszú percekig állva tapsolta az énekest, aki elképesztően jól utánozta Tóth Gabit. Peter Srámek a műsor után megszólalt a Borsnak győzelméről és azt is elárulta, mit gondol valójában az énekesnőről.

Hol megható, hol vicces pillanatoknak lehettek tanúi a Sztárban Sztár All Stars első élő show-jának nézői, az biztos, mind a 12 énekes nagyon odatette magát. De Peter Srámeké volt az egyik legerősebb produkció, a zsűri és a szavazatok alapján is. Az énekes Tóth Gabi Átkozott nyár című dalát adta elő úgy, hogy mindenki elhitte, nem is ő, hanem az énekesnő van a színpadon. 

Peter Srámek
Peter Srámek mindenkit lenyűgözött Tóth Gabiként a Sztárban Sztár színpadán (Fotó: Bors)

Peter Srámek nem akarta parodizálni Tóth Gabit

A stúdióban ülők szerint szombat este az énekes nyerte a Tóth Gabi hasonmás versenyt, még az énekesnőt is legyőzve. Peter Srámek mindenkit elvarázsolt alakításával, a zsűrit is, Stohl András alig bírt megszólalni a produkció után.

Öt perce nyitva van a szám, még három óráig így is lesz. Én még ilyen átlényegülést nem láttam. Ahogy ültél, ahogy tartottad a vállad, ingatni a testedet, az elképesztő volt. Ahogy megszólalt a hangod, én a földön feküdtem. Tökéletes volt. Gabi előadásmódját lehetne karikírozni, de te nem ezt tetted, finom voltál, még finomabb is, mint a Gabi – áradozott a színész.

De, hogy mi volt az énekes sikerének titka, arról őt magát kérdeztük és nem is késett a válasszal. 

Gabit nagyon nehéz utánozni, elképesztően jó énekesnő. Sokat segített, elmondta miről szól, és milyen fontos neki ez a dal. Arra nagyon figyeltem, hogy hiába biztos viccesen nézek ki női ruhában, de ne legyen belőle paródia – mondta műsor végén még mindig az élmény hatása alatt Peter Srámek a Borsnak. 

Szívvel-lélekkel

Mondtam is neki, hogy Gabi hidd el, ez az a dal, amit soha senki nem próbálna meg parodizálni, és hogy én a szívemet-lelkemet beleteszem, mert tudom, hogy neked mennyire fontos. A produkció után, amikor beszéltünk, mondta, hogy nagyon-nagyon büszke rám, könnyes volt a szeme, átjött, amit akartam hozni, amit kihoztam magamból. 

Persze az se kerülte el a Sztárban Sztár All Stars versenyzőjének, hogy a nézőtéren Kasza Tibi sem tudott ülve maradni, ő is állva tapsolt, ezt is nagy elismerésnek tartja. 

Néztem a kommenteket, rengetegen írtak és csak jót. Bevallom én az éneklés után körülnéztem a stúdióban és láttam, hogy Kasza Tibi állva tapsol és tudjuk, hogy ő nagyon kritikus, nem mutatja az érzéseit, szóval akkor büszke voltam. Örülök, hogy mindenkinek tetszett, remélem, hogy még sok produkciót láthat tőlem a zsűri és a nézők is.

Az énekes még egy kulisszatitkot is elárult a női kinézetével kapcsolatban. 

A lábamat most nem borotváltam le, mert a hosszú szoknya miatt az úgysem látszik. De a mellkasomat és a kezemet leborotváltam, hogy még jobban tudjam hozni Gabit. 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek