Botrány

Feljelentették Sebestyén Balázst, próbálja magyarázni a helyzetet

Niki

Létrehozva: 2024.09.04.

A Balázsék című reggeli rádióműsor vezetője a keddi adásban egy igen durva kijelentést tett, amivel általános népharagot váltott ki a hallgatók között. Sebestyén Balázst a szomszédja kutyájára tett megjegyzése után még az NMHH-nál is feljelentették. A műsorvezető most reagált a botrányra.

Sebestyén Balázs a Rádió1 Balázsék című műsorát vezeti már hosszú ideje, ahol nem ritka hogy egy-egy témában kissé szabadosan fogalmaz. Kedd reggel azonban már túl messzire ment azzal, hogy kijelentette legszívesebben megmérgezné vagy lelőné, esetleg más módon tenné el láb alól a szomszédja kutyáját, ami zavarja őt a folytonos ugatásával. A hallgatók ezt egyáltalán nem találták viccesnek, olyannyira, hogy fel is jelentették a rádióst, aki a szerdai adásban reagált a történtekre.

Sebestyén Balázs
Sebestyén Balázs feljelentést is kapott durva kijelentése miatt, a műsorvezető reagált a botrányra (Fotó: Rádió 1)

Balázs szerint ez egyértelműen egy olyan kiakadás volt, amit a körülmények váltottak ki belőle, sőt sokkal inkább viccnek szánta azt elhangzottakat, mint komoly fenyegetésnek.

Nagyon nehéz úgy műsort készíteni és tartalmat gyártani, hogy te közben 10%-kal mindig azon gondolkozz, hogy ezt ne mondd ki, mert az, aki nem hallgat rendszeresen és nem ismer, félre fogja érteni. Ezt így nem is lehet. Mi bejövünk és kikarikírozva magunkat, egy jelenséget és benneteket is, amit ti is éreztek egy kutyaugatásnál este, azt elmondjuk

 – magyarázta a műsorvezető.

Szerintem azt nagyon fontos leszögezni itt az elején, hogy aki ismeri, meg hallgatja Balázst az tudja, hogy ő egy olyan ember, akit ha megtámad egy óriás darázs, azt a feleségének kell kivinnie a szobából. És azért azt gondolom, hogy a ventilálás fogalmát sokan ismeritek, amikor valaki ideges és túllő a célon, hogy megnyugtassa az idegeit, és ilyenkor durvákat tudnak mondani az emberek, amit soha nem gondolnának komolyan. Szerintem Balázs erre egy jó példa, mert nem állatkínzó, sose bántana egy állatot, de van ilyen, hogy az ember kiakad, mert nem aludt éjszaka egy percet sem

 – vette védelmébe műsorvezetőtársát Ráskó Eszter is.

Puzser-BalazsPodcastMD-15
Sebestyén Balázs
A népszerű rádióst fel is jelentették az adás után, a mai műsorban viszont tisztázta a félreértést (Fotó: Máthé Daniella)

Sebestyén Balázs bocsánatot kért

Annak ellenére, hogy a „vétkes” nem érezte olyan súlyosnak a kijelentését, mint amilyen reakció érkezett rá, végül elismerte „bűnét” és a feljelentővel is tisztázta a dolgokat telefonon:

Értem, hogy volt egy kis túlszaladás és ebben sokaknak igaza van. Mi azért továbbra is bízunk a hallgatóinkban, de akkor jobban fogunk figyelni. Ha pedig valakit ezzel megsértettem, megbántottam, elnézést kérek.

 

 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek